A harcművészet és a küzdősport

A harcművészet és a küzdősport szót általában ugyanabban a jelentésben használják. Mégis ha megfigyeljük a különböző küzdősportok/harcművészetek ágait, elég könnyedén megkülönböztethetünk két fő irányvonalat, melyet sokan önkényesen, de nem minden alap nélkül egyik vagy másik névhez rendelnek.

  • Így harcművészetnek inkább azokat az ágakat és formákat nevezik, melyek mögött egy spirituális és/vagy szellemi rendszer is áll (például a harci kung-fu egyes irányzatai, az aikido, az iaido, a tajcsicsüan, stb.), illetve amelyek nem a küzdést és az abban való győzedelmeskedést helyezik a fókuszba. Másképp megfogalmazva ez valódi művészet, a művész pedig az alkotást és az önmegvalósítást tartja művészete céljának. Versenyről itt is beszélhetünk, de az nem a ringben, hanem inkább a az életben játszódik. Fontosabb a harcművészetben a kibontakozás és valamiféle magasabb rendű elvvel való harmónia kialakítása.
  • A harcművészet egy tipikus leírása a festővel való összehasonlítás. A festőnek rendelkezésére áll a paletta az alapszínekkel, valamint a vászon és az ecset. A felhasznált színeket viszont ő maga keveri ki, és a vonalakat is ő húzza, mindezt a saját stílusában, a saját látásmódja, érzései és érzelmei által vezérelve. A harcművésznek rendelkezésére állnak a technikák és formák, amelyeket szabadon módosít és kombinál a saját célja, valamint az adott helyzet szerint.

Összefoglalva: A harcművészet a test és a szellem művészete testi és szellemi oldalról egyaránt megközelítve, az ember ősi védekező és támadó ösztöneit alapanyagul felhasználva.

  • A küzdősport szóhoz pedig inkább azokat rendelik, melyek letisztultak, nem hordoznak kulturális vonásokat, bármilyen kultúrához csatolhatók, inkább a testi értelemben vett harcot fejleszti, és nem, vagy csak nagyon kis mértékben foglalkozik más kultúrá(k)nak a hozadékával, vagy a szellemi értelemben vett harccal. Más megközelítésben azt mondhatni, hogy küzdősport az, ahol a hatékonyság (még ha részbeni is, például boxban csak a kezet szabad használni) felülmúlja a szépség és az egészség szempontjait (például kick-box, sanda, ökölvívás, birkózás, stb.) Ez sport, a művészi célokkal ellentétben, itt a verseny, a mozgás és a mások felett való győzedelmeskedés számít elsődlegesen.

Összefoglalva: A küzdősport egy módszer a hatékony védelemre és támadásra, illetve sport, vagyis az előzőek szabályok között való űzésére.

Természetesen a két fogalom úgy is összeolvad, hogy például a karatét lehet küzdősportként alkalmazni, de lehet harcművészetként is művelni.

forrás : wikipedia