Rólunk

“HARCOSOK CSALÁDJA” HARCMŰVÉSZETI EGYESÜLET

A 21. század rohanó világában, az állandó változások között nagyon nehéz a családok, közösségek aktív, harmonikus együttlétét megteremteni, a tartós, valódi értékek – többek között a tisztelet, hűség, becsület, kitartás, önfegyelem, szorgalom, kreativitás, egészséges és aktív élet – tiszteletben tartását és fiatalabb generációk részére történő átadását biztosítani. Egyesületünk a harcművészet kicsik és nagyok, felnőttek és gyerekek, családok számára történő oktatásával kívánja a fent felsorolt értékek elsajátítását segíteni, s egyben hozzájárulni a résztvevők testi-lelki egészségének megőrzéséhez, fizikai és szellemi fejlődéséhez kinek-kinek saját képességei és adottságai szerint.

A szabadidő hasznos eltöltésén keresztül láthatóvá kívánja tenni e fejlődést bármely korosztályban, s egészségi állapotban.

A karate mint harcművészet célja, a küzdősportokkal ellentétben,  nem az ellenfél legyőzése, hanem önmagunk fejlesztése és tökéletesítése – s mint ilyen, kortól és nemtől függetlenül javasolható mindenki számára. Az edzések során nem csak a testi, de a lelki, szellemi, morális fejlődés is számottevő lehet. Az ott tanultak az élet minden területén, a mindennapokban is jól hasznosíthatóak , legyen szó tanulásról vagy munkáról. Önmagunk megismerése, a kitartás, a koncentrált figyelem, kondicionális képességeink és szociális interakcióink  fejlődése hozzájárul ahhoz, hogy jobban boldoguljunk a mindennapokban, sikeresebben birkózzunk meg az utunkba kerülő kihívásokkal, s helyes döntéseket hozzunk.   Irányzatunk tradicionális Okinawai Goju-Ryu. A Magyar Karate-Do Szövetséghez tartozunk,amely a Karate-Do International Renmei (KDIR) tagszervezete. A KDIR az Okinawa Goju-ryu Karate-do Kyokai –Jundokan nevű nemzetközi stílusszervezethez tartozik.

Egyesületünk elérhetősége

Telefon: 06 20 982 31 14 (Tóth István Alelnök)

Email: harcosokcsaladja@gmail.com

Székhely: 1158 Budapest, Drégelyvár u. 3

Adószám: 18739419-1-42

Föv nytsz: 01-02-0016056

Lépjen velünk kapcsolatba