Hogy miért a karate?
Egyensúlyt visz az életembe, sikerünk vagy éppen a bukásunk által. Megvan benne
az önmegvalósítás és a sikerélmény. Fizikai és szellemi kívánalmaimat kielégíti, teljesen azonosult vele a személyem.
Mikor elkezdtem, egy vágy hajtott, hogy olyan legyek, mint a nagy filmes harcosok, majd ezt egy teljesen más cél váltotta fel. Ha most megkérdeznék, miért eddzek, miért tanítok, az mondanám, mert ezt szeretem, ez a dolgom.
Sokan csupán sportnak tartják a karatét, és vannak, akik művészetnek, mindkettő igaz, hiszen minden azzá válik, amivé szeretné, hogy váljon.
Én inkább a művészeti ága felé hajlok,
A filozófiám:
- 1. Nem az izmaidban dől el egy harc kimenetele.
A harcnál most ne egy utcai harcra gondoljunk, (természetesen arra is igaz), inkább gondoljunk az élet megannyi harcára, amit vívunk az iskolában, munkahelyen, tárgyaláson, vagy akár a családon belül is. Ezek a „harcok” nem az izmaink vastagságától függően fognak úgy végződni, ahogy mi szeretnénk, ha lelkileg gyengék vagyunk, akkor a másik akarata fog érvényesülni, ha szeretnénk, ha nem. A világban problémák 1000 éve is voltak, és 1000 év múlva is lesznek. Ha csupán a másik jóindulatában bízva várnánk, hogy jó irányba terelődjön életünk, nem számíthatnánk túl sok jóra.
- 2. Mindenkinek arra van ideje, amire szeretné, hogy legyen.
Az idő hiányát is sokan fel szokták hozni, de ha a saját egészségére, nincs valakinek heti 2x 1.5 órája, ott valóban problémák vannak, és el kell gondolkozni azon, hogy mi lehet az, ami ennyivel fontosabb saját magunknál.
- 3. Tanulni sosem késő.
Az életben az egyetlen dolog, melyre nem lehet azt mondani, hogy már öreg vagyok hozzá, az a tanulás. Jómagam is folyamatosan képzem magam, mind testileg, mind szellemileg. Hiszem, hogy csak az lehet jó tanár (edző), aki széleskörűen ismeri, az adott „sportot”, aki folyamatosan képzi magát, és aki elhivatott.
Az első edzések.
Mikor egy új tanítvány érkezik a dojoba mindenképpen információt gyűjtök állapotáról, esetleges sérülésekről, az első edzés egy rávezető edzés mindenképpen, ahol megtapasztalhatja, hogy mi vár rá. És természetesen közben információt kapok terhelhetőségi állapotáról. A végrehajtandó gyakorlatok kiválasztása függ az adott csoport összetételétől (felnőttek, gyerekek, magas rangúak, teljesen kezdők) így mindenki az adott szinten a tőle elvárható szinten fog edzeni. Az első edzést követően mindenképpen közlöm vele az általános etikettet, és hogy mit kell megtennie, hogy beilleszkedjen.
Tehát az első edzések lényegében arra szolgál, hogy felmérjem, mire lehet képes, mi lehet belőle kihozni, és mit nem szabad csinálnia, hogy az egészsége megmaradjon.
A tanár-tanuló kapcsolat nagyon fontos, az egymás iránti tisztelet, és az, hogy ne egy „haverként”, hanem egy tanárként viselkedjen az „edző”. Lényegében nem jó szó az edző a harcművészetekben, mert így nem is beszélhetünk erről. Én inkább tanárt használok (Sensei)-t, mert mindenképpen többről van szó, mint egy edző.
Érték: A karate rengeteg értékkel bír, melyet csak lassan, és fokozatosan lehet átadni. Ezek például a fegyelem, figyelem, mid testi, mind szellemi szinten. Kreativitás, tisztelet másokkal és önmagunkkal szemben, tisztelet saját szervezeted iránt, megérteni, mi az a kötelesség, mi az, ami helyes, és közeledés egy általánosan elismert viselkedési normához. Egy erkölcsformáló mód, melybe a test, és lélek összhangját keressük. A karate célja nem az ellenfélen aratott győzelem, hanem saját gyengeségeinken, és határainkon való túllépés.
Értékelés: Mindenkinek szüksége van visszajelzésre, hogy éppen hol tart, mennyit jutott előre. De én nagyon fontosnak tartom, hogy azt is tudja mi vár még rá. Mivel lényegében itt önmagunkhoz képest várunk fejlődést, így a tanítvány igen nehezen veszi észre, hogy fejlődött bármiben is. De erőnléti, vagy szellemi gyakorlattal igazán hatásosan lehet vele éreztetni, hogy ő igen is halad előre. A lényeg, érezze, hogy igen, valamivel több lettem, mint tegnap. Az értékelés néha okozhat, szorongást, negatív érzelmeket, de mindenképpen objektív képet kell, hogy kapjon jelenlegi teljesítményéről.
Kompetencia: A szakmai hozzáértés, a tanultak alapján történő problémamegoldás. Csak hosszú, és folyamatos tanulással lehet tovább fejleszteni. Nagyon sokan esnek abba a csapdába, hogy elérnek, egy szintet, és nem haladnak tovább, már nem képzik magukat, és ez nagyon nagy hiba, mit a tanítványokkal, mint önmagunkkal szemben. Nem elég a gyakorlatban és elméletben szerzett tudás, azt folyamatosan frissíteni kell, és ezt tudni kell megfelelően „emészthető” formában átadni.
Interakció: Kölcsönös viszony, a tanár-tanítvány között.
Mivel leginkább, hierarchikus felépítésű ez a viszony rendszer, így a magasabb rangú, határozza meg a társalgás formáját. De leginkább a tegezős forma valósul meg, hiszen, így sokkal könnyebb átadni a tanítást, természetesen a kellő tisztelettel vegyítve.