Kiss Judit sensei

 

Kiss Judit sensei, 3. dan

1980 óta foglalkozom harcművészetekkel. Először Shotokan karatét tanultam, majd egy hosszabb kihagyás után 2000 óta a Karate-Do International Magyarország maglódi dojojában  Goju-Ryu karatével foglalkoztam. 2009-ben megszereztem a fekete övet, majd 2012-ben 2.dan, 2015-ben pedig 3. dan fokozatra vizsgáztam sikeresen.  2007 óta rendszeresen segítettem mestereimnek a harcművészet oktatásában gyerek és felnőtt edzéseken, majd a hivatalos sportedzői képesítés megszerzése után, 2015 óta önálló edzéseket is tartok felnőtteknek és gyermekeknek, illetve fogyatékkal élő (autista, Down-kóros, enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos), illetve tanulásban akadályozott gyerekeknek.

A harcművészetek tanulása és tanítása során az út vonzott és vonz – jobbá válni fizikailag, szellemileg és lelkileg, megismerni önmagam, s jobban érteni a világot. Ezt szeretném tanítványaimnak is átadni – így a karate nem egy sport, hanem életmód, s az edzőteremben tanultak – a kitartás, önismeret, önfegyelem, tisztelet, fókusz, stressz- és konfliktuskezelés, a kudarcok elviselése, s sikerek helyes kezelése, az asszertivitás, a büszkeség és alázat megfelelő aránya a személyiségfejlődést, s a megfelelő döntéseket  ugyanúgy segítik a dojon kívül is, az iskolában, munkahelyen, családban, az élet minden területén. Hiszem, hogy mindig van hova fejlődni, tanítványként és tanárként is.

 

Edzések XVII kerületben