Láb-csípő-kéz sorrend

Másik jellegzetes stílus elem, a támadások, illetve védekezések végrehajtásának
módja, valójában a Tai Sabaki végrehajtásának módja is. Ez a mód a következő: A
helyzetváltoztatáshoz lépünk (láb), majd a technikát csípő elfordítással indítjuk,
biztosítva annak erejét. Végül a mozdulat tipikusan a kézben végződik, legyen szó
ütésről, vagy egy mozdulat elvezetéséről. A csípő fordulatok és a kéz összhangját
találóan reprezentálja a sokak által ismert fa játék, ami egy rúdból, valamint annak
végén két madzagon függő golyóból áll. A rúd elforgatásával a madzag végén lévő
golyók is mozgásba lendülnek. Megfelelő izomkoordinációval ez a hatás érhető el és
nagyon hatásos erejű technikák valósíthatóak meg a segítségével. Visszatérve, a lábak
elsődleges használatának másik fontos szerepe, a mozdulat stabilitásának garantálása.
A föld ad ellentámaszt arra, hogy a kivitelezett technikák ne saját magunkat hozza
mozgásba, hanem annak hatása jelentős mértékben az ellenfelet érje. A láb-csípő-kéz
sorrendjének elsajátítását, illetve a TaiSabaki gyakorlást a dojo-ban már egészen alap
foktól elkezdik, hogy a tanulóknak később készségszinten jelentkezzenek, a
mozgáskultúra részeivé váljanak.

Szalontai Gábor

Vélemény, hozzászólás?