Tanmesék

  • -

RÖVIDLÁTÁS

Cimke :

Kategória : Tanmesék

Két rövidlátó ember minduntalan az éles szemével dicsekedett.

Valaki hírül adta nekik, hogy a templomban emléktáblát helyeznek el. Mindketten szerették volna tudni, mi lesz a tábla szövege. A táblaavatás napján együtt mentek a templomba. Felnéztek a templom homlokzatára, egyikük megszólalt:

– Nézd csak, nem azok az írásjelek vannak felírva, hogy “Fényesség” és “Becsületesség” ?

A másik bólintott.

– A kisebbek meg, azokat biztos nem tudod kiolvasni, azt jelentik: X. Y. írása, ennek meg ennek a hónapnak ezen és ezen a napján!

Egy járókelő megkérdezte, mit bámulnak. Amikor megmondták, a járókelő elnevette magát:

– A táblát még fel sem tették, hogyan tudnátok elolvasni, mit írtak rá?

 


  • -

AZ ÍJ MEG A NYÍLVESSZŐ

Cimke :

Kategória : Tanmesék

Két ember dicsekedett:

– Az én íjam olyan remek, hogy nem is kell hozzá nyílvessző! – mondta az egyik.

A másik azonnal rávágta:

– Az én nyílvesszőm olyan pompás, hogy nem is kell hozzá íj!

Yi, a tapasztalt íjász hallotta a dicsekvőket, és megkérdezte tőlük:

– Íj nélkül hogyan lövöd ki a nyílvesszőt? És nyílvessző nélkül hogyan találod el a célt?

A két dicsekvő befogta a száját, Yi pedig megtanította őket lőni.

Han Fei Zi


  • -

TÚL SOK ÖSVÉNY

Cimke :

Kategória : Tanmesék

Yang Zi mester szomszédjának elkóborolt a báránya, kiküldte hát összes emberét a bárány keresésére, és megkérte Yang Zi szolgáját, tartson ő is velük.

– Micsoda! – rikácsolt Yang Zi. – Ennyi emberre van szükséged, hogy megkeress egy bárányt?

– De hisz annyi ösvény van itt, ki tudja, merre ment – magyarázkodott a szomszéd.

Amikor a szolga visszatért, Yang Zi megkérdezte:

– No, megtaláltátok a bárányt?

A szolga azt felelte, nem. Akkor Yang Zi megkérdezte, hogyhogy nem tudták megtalálni.

– Túl sok az ösvény – felelte a szolga. – Egyik ösvény beletorkollik a másikba, nem tudtuk eldönteni, melyiket válasszuk, így aztán visszafordultunk.

Yang Zi gondolkodóba esett. Hosszú ideig nem szólt semmit, egész nap el se mosolyodott.

Tanítványait meglepte a viselkedése.

– Egyetlen bárány nem a világ – vigasztalták mesterüket -, meg aztán nem is a tiéd volt. Miért lettél hát ilyen szótlan és komor?

Yang Zi nem válaszolt, és tanítványai tanácstalanok voltak. Egyikük, Mengsheng Yang megpróbálta kifejteni, mi játszódhat le a mesterben.

– Ha túl sok az ösvény – mondaná a mester -, az ember nem találja meg az elkóborolt bárányt. Ha egy tanítványnak túl szerteágazó az érdeklődése, elaprózza az idejét. Minden tudás ugyanazon forrásból ered, de a tudáshoz sokféle módon lehet eljutni. Ha tévútra lépsz, csak úgy kerülhetsz a helyes ösvényre, ha visszatérsz a kiindulóponthoz, az igazság forrásához. Mivel Yang Zi tanítványa vagy, tőle akarod megszerezni a tudást, add neki át magad teljes mértékben, különben soha nem fogod megérteni a mestert.


  • -

A két farkas

Cimke :

Kategória : Tanmesék

Egyszer, egy idősebb Cherokee benszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól:

– Harc dúl bennem. egy szörnyű háborúskodás két farkas között.

Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egot.

A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli.

Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.

A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját:

– Melyik farkas fog győzni?

Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte:

– Az, amelyiket tápláljuk.


  • -

A KŐTÖRŐ ÉS A HEGY

Cimke :

Kategória : Tanmesék

A KŐTÖRŐ ÉS A HEGY

Élt egyszer Japánban egy kőtörő, aki megunva a kemény munkát, olyan henyén szeretett volna élni, mint a kövér boltosok : azután egy napon, ki tudja, hogyan, vágya valóra vált. Kis idő múltán azonban az üzletéből kitekintve meglátott egy mandarint, akit a szolgái éppen gyaloghintón vittek, és így sóhajtott fel:
– Ilyen szép dolog mandarinnak lenni! – Abban a pillanatban ő is mandarinná változott.
Azután a császárt szolgálta, a helyére áhítozott és ő lett a Nap Fia, mert így nevezték a császárt. Volt neki egy napernyője, de a Nap így is égette.
– Ilyen szép dolog Napnak lenni! – kiáltotta.
Nappá változott tehát, de amikor felhő takarta el, azt mondta magában : – Ez még nálam is hatalmasabb – , s inkább felhővé alakult. Persze csak azért, hogy utána észrevegye a szelet, amely erősebb volt, mint ő, ezért hát széllé vált.
Nekiütközött egy hegynek, és rájött, hogy az még a szélnek is ellenáll, s heggyé változott. Ám akkor meghallotta a hegyet törő csákányütések zengését, s megértette : a kőtörő a leghatalmasabb. Visszaváltozott tehát azzá, ami volt.

Forrás: everything-japan.gportal.hu


  • -

Milyennek látsz másokat?

Cimke :

Kategória : Tanmesék

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén.
A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:

– Milyenek itt az emberek? – kérdezte.
– Hová valósi vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
– Athéni vagyok.
– És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
– Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
– Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
– Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
– Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
– Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
– Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.


  • -

Szögek

Cimke :

Kategória : Tanmesék

Volt egyszer egy kisfiú, akinek igen nehéz természete volt.  Az apja adott neki  egy zacskó szöget, hogy mindannyiszor, amikor elveszíti a türelmét, vagy veszekszik valakivel, üssön be   egy szöget az udvar végében lévő kerítésbe.

Az első napon 37 szöget ütött a fiú a kerítésbe. A elkövetkezendő hetek során megtanult uralkodni magán, és a kerítésbe beütött szögek száma, napról napra csökkent: felfedezte, hogy sokkal könnyebb uralkodni magán, mit a szögeket beütni a kerítésbe.

Végül elérkezett az a nap, amikor a fiú egyetlen szöget sem ütött be a kerítés fájába, Ekkor megkereste az apját, és elmesélte neki, hogy ma egyetlen szöget sem kellett a kerítésbe ütnie.

Ekkor az apja, azt mondta neki, hogy minden nap, amikor megőrzi a nyugalmát, és nem kerül veszekedésbe senkivel sem, húzzon ki egy szöget a kerítésből. A napok teltek, amikor egy nap a fiú közölte apjával, hogy már egy szög sincs a kerítésben. .

Az apa elkísérte a fiát a kerítéshez, és így szólt:

-Édes fiam, te igen becsületre méltóan viselkedtél, de nézd csak meg mennyi lyuk van ezen a kerítésen.
Ez már sosem lesz olyan, mint azelőtt.  Amikor összeveszel valakivel, és amikor egy gonosz dolgot mondasz neki, ugyanolyan sérüléseket hagysz benne, mint ezek itt a kerítésen.

Belemárthatsz egy kést egy emberbe, majd kihúzhatod azt, de a seb örökre ott marad.  Mindegy hányszor is kérsz bocsánatot, a sérülés ott marad.

A szavakkal okozott seb is olyan, mint egy fizikai seb.

Read more: http://kaveszunet.hupont.hu/3/bolcs-tanmesek#ixzz3xijKrdI1


  • -

A tea

Cimke :

Kategória : Tanmesék

Tea


Japánban idősebb úriemberek egy csoportja rendszeresen összejött, hogy megbeszéljék a híreket, és teázgassanak. Egyik szórakozásuk az volt, hogy igen drága teafajtákat kutassanak fel, hogy azokból újabb ínycsiklandozó keverékeket állítsanak össze.

Amikor a legidősebbre került a sor, hogy megvendégelje a többieket, a legnagyobb ünnepélyességgel szolgálta fel a teát: aranydobozból mérte ki a leveleket. Mindannyian a legnagyobb elragadtatással dicsérték teáját, és tudni szerették volna, hogy milyen különleges kombinációból állította össze ezt a keveréket. Az idős ember mosolyogva így szólt:
– Uraim, a tea, amit Önök oly nagy élvezettel isznak, ugyanaz a tea, amit a parasztjaim isznak a birtokomon. Az élet legfinomabb dolgai egyáltalán nem drágák, és nem is nehéz őket megtalálni.

Read more: http://kaveszunet.hupont.hu/3/bolcs-tanmesek#ixzz3xiiTqCWf


Please enter Google Username or ID to start!
Example: clip360net or 116819034451508671546
Title
Caption
File name
Size
Alignment
Link to
  Open new windows
  Rel nofollow