-
KATA TANULÁSA
KATA TANULÁSA A katák tanulásának folyamata a következő szinteken valósul meg. Elsődleges fázis Az első fázis a hozzá tartozó kihon mozdulatok elsajátítása, amely a karate tanulásának első lépése. A katában található kihon technikák alap szintű elsajátítását követően léphetünk a következő fázisba, amely a katák irányát és lépéstechnikáit gyakoroltatja. Fontos, hogy a katát mindig kisebb részekre bontva kezdjük tanítani, hiszen a tanulási képességeinkhez kell igazítani az elsajátítás folyamatát. A részleteket általában 4-5 mozdulatonként kell tanítani, hogy a karatéka magabiztosságot szerezzen. Ebben a fázisban még nem az a cél, hogy teljes pontosságra törekedjünk, hanem hogy a fő pontokon át tudjunk haladni. Ezek közé tartozik: Második fázis Ebben a fázisban a megtanult részleteket…
-
KATA ELEMZÉS, BUNKAI
Kata Bunkai A kata bunkai szó szerinti fordításban a kata (forma) mozdulatainak, illetve elemeinek magyarázatát, értelmezését jelenti. Fontos megérteni, hogy „eredeti” bunkai, vagy mindenki számára azonos magyarázat nincs. A katát eredetileg azért alkották meg, hogy a stílus stratégiai és taktikai alapjait megőrizzék. A bunkai bemutatása során az alkalmazónak saját fizikai és technikai lehetőségeihez kell igazítania a mozdulatokat, felhasználva az addig megszerzett karate-ismereteit. Ebből következik, hogy mindenkinek más és más magyarázata, értelmezése lehet, hiszen mindenki eltérő fizikai, tanulási és erőnléti képességekkel rendelkezik. A kata bunkai lényege, hogy tükrözze a bemutató budo-ismereteit, kihangsúlyozva a főbb stílusjegyeket és sajátosságokat. A kata bunkai lehet: Mindkét esetben fontos, hogy a bemutatás során felismerhető legyen, mely…
-
Egyesületünk elhatárolódik a Karate szellemiségéhez méltatlan gyermekbántalmazási esettől
A harcosok családja harcművészeti egyesület teljes mértékben elhatárolódik a vállalhatatlan, a karate szellemiségéhez, tanításához, erkölcsi mércéjéhez méltatlan gyermekbántalmazási esettől, továbbá teljes mértékben egyet ért a Magyar Karate szakszövetség határozatával. AZ MKSZ elnökségének határozata
-
Tiktok videók
-
Első nemzetközi edzőtábor Hollandia
Első nemzetközi edzőtáborunk Hollandiában, 2024! https://youtu.be/ILRWsP7eIlI?feature=shared
-
Rendészeti kiképzők , önvédelmi bemutató 2024
Az idei év januárjában egy rendkívüli eseménynek lehettünk szemtanúi, amikor a Rendészeti Kiképzők és Magyar Tartalékosok Szövetsége önvédelmi versenyt és gálát rendezett. Az eseményen számos stílus és harcművészeti ág képviseltette magát, és a résztvevők látványos bemutatókat láthattak a rendőrségi, honvédségi és harcművészeti területekről. Az egyik kiemelkedő szegmense a gálának a női önvédelem, közelharci és fegyveres bemutató volt, melyek nemcsak izgalmasak voltak, hanem fontos ismereteket nyújtottak az önvédelem terén érdeklődők számára. A résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy közelebbről megismerjék azokat az eszközöket és technikákat, amelyek segítségével hatékonyan tudják védeni magukat a mindennapi élet kihívásaival szemben. A rendezvényen a Harcosok Családja Egyesület is képviseltette magát, bemutatva a Goju-ryu karate egy részletét. A…
-
Időskori önvédelem – karate
Kerületi Harcosok Családja egyesület Mesterei, Tóth István és Szentirmai Zoltán a DunaTV Almárium című műsorában beszélgettek az időskori önvédelemről és tartottak egy kis bemutatót is.
-
Sportágválasztó és ami mögötte van
Immár sokadik éve kerül megrendezésre a Budapesti nagy Sportágválasztó, melynek fő célja hogy nagyobb közönséggel is megismerkedjenek az adott sportággal. Az idei egy rendhagyó esemény volt , hiszen meghívott vendégünk volt Hárspataki Gábor (olimpiai bronz érem Karate), Fisher Mihály (edző) , és Miskolci Attila (Magyar karate szakszövetség alelnöke) is. Olimpiai bronzérmesünk is ott lesz a Nagy Sportágválasztón Sporttörténelmi tettet hajtott végre Hárspataki Gábor Tokióban, ugyanis a karate olimpiai bemutatkozásán bronzérmet nyert a 75 kilogrammosok között. Gábor is ott lesz a Nagy Sportágválasztón, gyertek el és találkozzatok vele. A karatéról sensei Tóth Istvánt kérdeztük. Mit jelent a sportágnak ez a mostani hatalmas siker? – Rengeteget, hiszen a magyar karate…
-
A Jun Do Kan dojo kunja
Chojun Miyagi sensei tanítványa és a Jun Do Kan egykori vezetője Eiichi MiyazatoSensei 8 pontban foglalta össze a dojo-ban való viselkedés, illetve életfilozófiáját. Eza 8 pont ma is ki van akasztva a Jun Do Kan falára [28].1 Légy figyelmes az udvariasságodra és alázatosságodra.2 A fizikai erődet, korodat figyelembe véve eddz.3 Tanulj és gondolkodj komolyan.4 Légy lélekben nyugodt és harcban éles.5 Vigyázz magadra.6 Élj egyszerű és természetes életet.7 Ne légy túl büszke magadra.8 Tanulj türelmesen és alázatosan.A dojo kun pontjai eredetileg nincsenek számozva, ugyanis mindegyik egyenlőenfontos. [] Jelen esetben a számozás egyetlen célt szolgál, hogy az alábbi bekezdésekettudjam jelölni velük. A következőkben ezen pontok fontosságára gyűjtöttem összekisebb magyarázatokat, illetve történeteket saját…
-
Közelharc
A Tai Sabaki megfelelő használatával optimálisabb helyzetbe kell kerüljünk mintvoltunk. Ez praktikusan azt jelenti, hogy lehetőséget kell biztosítanunk magunkat avisszatámadásra, amit pedig az ellenfélhez kellő távolságba mozgással érhetünk el. Akatáinkban számos elem a közelharcra készít fel, illetve ott effektív. Megragadás,feszítés, könyök használata, alacsony rúgások, rövid állások, előre csúszás, urakenuchi, age tsuki, shuto uchi. A közelmaradás az ellenfélhez persze nem az ellenfél előttmaradást takarja, hanem annak kizárását. Így amellett, hogy nem tud kellőengyakorlott ellenfél távolságot nyerni, ki is zárjuk a lehetséges technikáit, méglehetőséget biztosítunk magunknak arra is, hogy tapintással, mint érzékszervvelfolyamatosan figyelni és kontrollálni tudjuk az ellenfelet. Távolról közel kerülő, majdonnan vissza mozduló technikákat alkalmazó stílusok ezt a kontaktot és kontrollt…
-
Láb-csípő-kéz sorrend
Másik jellegzetes stílus elem, a támadások, illetve védekezések végrehajtásánakmódja, valójában a Tai Sabaki végrehajtásának módja is. Ez a mód a következő: Ahelyzetváltoztatáshoz lépünk (láb), majd a technikát csípő elfordítással indítjuk,biztosítva annak erejét. Végül a mozdulat tipikusan a kézben végződik, legyen szóütésről, vagy egy mozdulat elvezetéséről. A csípő fordulatok és a kéz összhangjáttalálóan reprezentálja a sokak által ismert fa játék, ami egy rúdból, valamint annakvégén két madzagon függő golyóból áll. A rúd elforgatásával a madzag végén lévőgolyók is mozgásba lendülnek. Megfelelő izomkoordinációval ez a hatás érhető el ésnagyon hatásos erejű technikák valósíthatóak meg a segítségével. Visszatérve, a lábakelsődleges használatának másik fontos szerepe, a mozdulat stabilitásának garantálása.A föld ad ellentámaszt arra, hogy…
-
Tai Sabaki
A GoJu-ban nagy hangsúlyt fektetnek a támadás elől való kitérésre (Tai Sabaki).Vannak stílusok, ahol egy harci helyzetre kulcsfontosságúnak tartják, a fizikaierőfölényt. A megoldásokat is ennek mentén keresik, nemes egyszerűséggel, addigedzik magukat, amíg egy esetleges beérkező támadás már aligha van nagyobbhatással rájuk. Ez egy részben működőképes stratégia lehet. Számos harcban márpusztán a fizikai méret elrettentő erejű tud lenni, arról nem is beszélve, hogy azellenfél támadásainkra adott reakciójának hiánya jelentősen de-motiváló. Így pusztána fizikai erőfölény megléte is csatát tud nyerni. Ennek a hozzáállásnak van azonbanegy alapvető gyenge pontja, az pedig az, hogy mindig lesz erősebb ellenfél. Az életolyan helyzetekbe hoz, hogy van amikor kevés a fizikai erő. És nem feltétlenülerősebb harcosra kell…
-
Karate oktatás indul 2023 Szeptember
Szeretnél elkezdeni , vagy újra kezdeni karatézni? Most 2023. Szeptember 1 újra indulnak karate edzéseink. Gyere és próbáld ki minden kötelezettségtől mentesen, Szerdán 18:00 órától. Cím: Budapest, 15. kerület, Thököly u. 77 +36 70 333 3383 Nemzetközileg elismert karate tanárok. Nemtől és kortól függetlenül jelentkezhetsz edzéseinkre!
-
Sportágválasztó 2021
Látogass meg minket a 2021 Szeptember 10-11 -i sportágválasztón! Minden évben, így most is megtalálsz minket a nagy Budapesti sportágválasztón. A magyar karateszövetség által támogatott eseményen most az olimpiai érmes Hárspataki Gáborral, illetve Fisher Mihály mellett a Magyar Karate Szövetség alelnökével Miskolci Attilával is beszélgethetsz, illetve képeket és autogramot is kérhetsz. Edz velünk, légy a Harcososok Családja tagja te is! Folyamatos élő közvetítés a következő facebook oldalon. https://www.facebook.com/KDI-Sportágválasztó-710404553114330 A karate és ezen belül a mi csapatunk is egy család. Felnőttek és gyerekek, családok, kezdők és haladók, mesterek és tanítványok. Mi a Harcosok Családjának hívjuk magunkat. Egy családban vigyáznak egymásra, ahogy mi is vigyázunk az edzéseken, hiszen a célunk a közös…
-
Sportágválasztó – kérdések és válaszok
Mi is ottleszünk a nagy Budapesti Sportágválaszón, gyere és próbáld ki milyen a karate. 1. Mit jelent a sportágnak ez a mostani hatalmas siker, mint Olimpiai szereplés? Rengeteget, hiszen a magyar karate Hárspataki Gábor olimpiai érmével beírta magát a sporttörténelembe, emellett minden eddiginél több emberhez jutott el ezáltal a sportágunk. 2. Mennyire népszerű a gyerekek körében manapság a karate? Főleg a gyerekek körében rendkívül népszerű jelenleg a karate, hiszen Magyarország legtöbb iskolájában működnek karate tanfolyamok, zajlanak edzések. A szülők pedig tisztában vannak a karate értékeivel és hasznosságával, ezért előszeretettel viszik gyermeküket karatézni. 3. Hány éves korban érdemes elkezdeni? A karate egyik sajátossága, hogy kisgyerek kortól egészen idős korig lehet gyakorolni,…
-
Önvédelmi mini tábor
Önvédelmi minitábor – augusztus 25-27. 09.00-16.00 Mi lesz a táborban? Önvédelem, harcművészet, lelki egyensúly, játék és mozgás, egy jó hangulatú háromnapos minitáborban. Kiknek? Nálunk nem számít a kor, 6-99 éves korig várunk mindenkit! Váltócipő, kényelmes, sportos ruha szükséges! Korosztály: 6-99 éveseknek. Részvételi díj (háromszori étkezéssel): 26.000 Ft. Helyszín: Budapest , XV Száraznád u. 5 (Kikötő ifjúsági ház) Tel: 06703333383 Jelentkezés az alábbi linken https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfMFafwjYA4IW1sHyOPba6zUNiahDEkfKZWHI5bATkQe_JtQw/viewform?fbclid=IwAR3IWqL6qk3e1-V5R3Y0LH-Fxfrs35XahXGp8TzvDJmZ51rRVMTFGDnNsNA
-
Karate újra nyitás
Várunk téged is újra induló karate edzéseinken Indulás. 2021.06.02 Gyere és kezdj el karatézni velünk! Karate edzésink immár újra látogathatok Budapest XV kerületi dojonk szeretettel vár minden lelkes gyereket és felnőttet akik szeretnének megismerkedni egy harcművészettel, amely nem a versenysportot részesíti előnyben. Törekszünk arra, hogy mindenki a saját szintjének megfelelő ütemben tudjon fejlődni, ezért vegyes és szeparált csoportokban is dolgozunk, aminek rengeteg pozitív és egészséges haszna van. Sokkal valóságosabb környezetben tud mindenki tanulni és fejlődni egy olyan családbarát környezetben, ahová a család minden tagja képes tökéletesen beilleszkedni. Azt tanítjuk hogyan képes valaki továbblépni (testi, lelki, szellemi) korlátain, hogyan legyen képes tisztán és megfontoltan dönteni, a mai kihívásokkal teli világban. A KARATE fejlesztő szerepe elismert mind fizikális mind szellemi téren.…
-
Karatézz otthon is 2. rész
Második adás a karatézz otthon gyakorló, és oktató videóból.
-
Karatézz otthon is 1. rész
Egy rövid kis gyakorlatsor, mely segítségével otthon is tudsz gyakorolni. A 3 részes alapozó segít, hogy jobban megértsd, mivel is foglalkozunk.
-
Adód 1%-ával segítsd a Harcosok Családja Harcművészeti egyesületet
Kedves Adózók! Köszönjük mindazok támogatását, akik az elmúlt években személyi jövedelemadójuk 1%-át a „Harcosok Családja Harcművészeti Egyesület ” számára ajánlották fel! Mindenkit arra kérünk, hogy adóbevallása során se feledkezzen meg erről és rendelkezzen a „Harcosok Családja Harcművészeti Egyesület ” javára, amennyiben egyesületünk céljaival egyetért. 2024-ben ismételten tervezzük a tavalyi évben kitűzött célok támogatását, és folytatását. Kérjük, támogassa adója 1%-ával a „Harcosok Családja”Harcművészeti Egyesület működését! ADÓSZÁMUNK: 18739419-1-42 Harcosok Családja Harcművészeti Egyesület az egészséges életmódért és a családok testi-lelki egészségéért. A 21. század rohanó világában, az állandó változások között nagyon nehéz a családok, közösségek aktív, harmonikus együttlétét megteremteni, a tartós, valódi értékek – többek között a tisztelet, hűség, becsület, kitartás, önfegyelem, szorgalom,…
-
Zoom edzések időpontjai
Zoom edzések időpontjai, és csoport bontása. 2021 A zoom edzéseken történő részvétel feltétele a befizetett havi tanfolyamdíj, (átutalással). Aki már befizette a November havi tanfolyamdíjat , az természetesen lejárhatja az online edzéseken. Jó egészséget, és kitartás kívánok mindenkinek. A zoom edzéseken történő részvétel feltétele a befizetett havi tanfolyamdíj, (átutalással). Aki már befizette a November havi tanfolyamdíjat , az természetesen lejárhatja az online edzéseken. Bármilyen ezzel kapcsolatos kérdés esetén , a 06703333383-as telefonszámon tudtok érdeklődni.
-
A kezdet… Minden perc számít.
A film alapját megtörtént események inspirálták. Az életünkben meghozott minden döntés és minden egyes pillanat számít. A kezdet nehéz , ha az erdőben vagy és fogy az időd….
-
Délutáni foglalkozás
Kedves szülők! Amennyiben az iskolában, óvodában a délutáni foglalkozások már nem megoldottak, várjuk szeretettel gyermekét és Önt is karate edzéseinken! Folyamatos csatlakozási lehetőség, az első edzés ingyenes!Budapest, 15. kerület, Kikötő Közösségi Ifjúsági Sziget, (Nyírpalota u. 38-40)Gyerek edzések Szerda 17:30 – 18:30 Péntek 17:00 – 18:000 06703333383 / 06209823114
-
Karate edzések XV kerültben
HOZD MAGAD SZUPER-FORMÁBA KEZDJ EL MÉG MA KARATÉZNI! Budapest, XV kerületében, most nemtől és kortól függetlenül jelentkezhetsz karate edzéseinkre. Önvédelem és önismeretEdzéseinken megtanulod, hogyan legyél képes megvédeni magad, növelni önbizalmad, hogyan tudj túllépni korlátaidon. Tradicionális karate iskolánkban, modern és hagyományos edzésmódszerekkel edzhetsz, hogy a legtöbbet tudd kihozni magadból! Családias közösségLégy tagja a Harcosok Családja, családbarát csapatának, ahol szülő és gyermek is együtt edzhet! EdzésvezetőTóth István 4. dan Helyszín1158, Budapest Nyírpalota u. 38-40Szerda – Péntek Telefon+3670 33 33 383 / +3620 982 31 14
-
Karate kvíz haladóknak 1
Már túlléptél a kezdő fokozatokon? Itt egy haladóknak szánt karate kvíz. Biztos vagyok benne, hogy meg tudod oldani.
-
Karate kvíz kezdőknek 3
Ha már túljutottál az előz 2 kvízen, itt egy picivel nehezebb. De gondolom ez sem fog gondot okozni neked. [wp_quiz id=”5122″]
-
Karate kvíz kezdőknek 2
Túljutottál az előző kvízen, nos itt a következő… [wp_quiz id=”5106″]
-
Karate kvíz kezdőknek
Karate kvíz kezdőknek. Te meg tudod oldani? [wp_quiz id=”5098″]
-
Önvédelmi Minitábor, 6-60 éves korig
Mi lesz a táborban?Önvédelem, harcművészet, lelki egyensúly egy jó hangulatú háromnapos minitáborban.Kiknek?6-60 éves korig várunk mindenkit, szeretettel!Mikor?Időpont: 2020. augusztus 26-28., naponta 09.00-16.00-igMennyibe kerül?Részvételi díj (háromszori étkezéssel): 16.000 FtHa szeretnél még információt kérni:a 06 70 3333 383-es számon megteheted!Hogyan lehet jelentkezni?A csokonaikk.hu honlapon található online jelentkezési lap beküldésével: www.csokonaiksk.hu/index.php/nyari-taboraink/kikoto-ifjusagi-kozossegi-sziget(legkésőbb augusztus 19-ig).
-
Edzések újraindulása a kikötőben!
2020.07.08 Kikötő Újpalota Immár több hónap telt el, úgy hogy szabadtéri edzéseket csináltunk, de most végre újra tudunk edzeni a „kikötőben”. Várunk minden régi és új karatékákat szeretettel, a szokásos időpontokban (Szerda – Péntek) A cím még mindig: Budapest XV, Nyírpalota u 34 Kérdés esetén a 06703333383-as telefonszámon tudsz bővebb információt kérni.
-
Edzések indulása
Itt az idő újra kezdeni Immár több mint 2 hónapja Online térben kellett edzenünk, de most itt az idő hogy újra a szabadban tudjunk sportolni. Június 3-tól szabadtéri edzések keretén belül lesznek megtartva a karate edzések. Szerda – Péntek : 18:00 – 19:00 A koronavírushoz kapcsolódó jelenleg érvényes szabályok alapján, bizonyos feltételekkel újra lehet edzéseket tartani. Ezek figyelembe vételével az edzések újra elindulnak az alábbiak szerint Amíg az edzések a szabad téren lesznek, az öltözet szabadon választható, nem kötelező a karate ruha. Mindenki vegye figyelembe, hogy nincs öltöző! Az edzések betegség (légúti panaszok, hőemelkedés, láz, stb) esetén nem látogathatók. Az edzéseken való részvétel saját felelősségre történik. Bővebb információ 06209823114
-
Kezdj el karatézni Online
Miért ne próbálnád ki az Online karatét? A távolság legyőzhető, használd ki a lehetőséget!
-
Haladó online karate edzések
Online haladó karate edzések, hetente kétszer. Most fizikai és földrajzi korlátok nélkül tanulhatsz.Kezdd el egyedül, vagy vond be az egész családot. Edzések napja.Szerda – Péntek18:00 – 19:00 Gyerekeknek és felnőtteknek, kortól, nemtől és fizikai állapottól függetlenül ajánlott.
-
Online kezdő karate edzések indulnak.
Online kezdő karate edzések indulnak, hetente kétszer. Most fizikai és földrajzi korlátok nélkül tanulhatsz.Kezdd el egyedül, vagy vond be az egész családot. Gyerekeknek és felnőtteknek, kortól, nemtől és fizikai állapottól függetlenül ajánlott. Bővebb információ: 06 20 982 3114 #onlinekarate
-
Szabadulás , egykezes fogás
Szabadulás , egykezes fogás, azonos oldal. Verzió 1 ,
-
Ütés fejre
-
Nyújtó és lazító gyakorlatok
Nem csak lazábbak lesznek izmaid, de erősebb is leszel tőle!
-
Online Karate 2020.03.17
Első adás Gekisai dai ichi elemzése
-
Online karate 2020.03.18
Alap rúgás technikák
-
Corona vírus helyzet
Kedves Tagok! A Harcosok Családja Harcművészeti Egyesület céljai és működési irányelvei szerint legfontosabb prioritásunk a sportolók egészsége és biztonsága. A Sensei-ek fontosnak érzik a klub társadalmi szerepvállalását és közösségünk irányában is felelősségteljesen gondolkodnak. A jó egészségi és fizikai állapot megőrzéséhez továbbra is szükségesnek tartjuk a mindennapi mozgást, ezt minden rendelkezésünkre álló eszközzel, interaktív, Online oktatással és egyéb lehetőséggel segíteni fogjuk. https://www.facebook.com/groups/onlinekarate/ Az esetleges változásokról minden információ megtalálható a Facebookon. A kérdésekre, kérésekre szívesen válaszolunk! Harcosok Családja Harcművészeti Egyesület
-
Izrael 2020 Promotion Course
Sokadik alkalommal mentünk ki Kancho-hoz Izraelbe. Szerencsére egy olyan nemzetközileg elismert iskolánk van, mely szorosan együttműködik a világ számos országával, így a tradicionális Okinawa Goju Ryu karate , nyugati szemmel is hatékony formáját tanítja. Ezen látogatások során tanáraink és vele karatékáink is még jobban fejleszthetik nem csak karate tudásukat, hanem a megértés magasabb szintjére kerülhetnek.
-
Dojo kurzus Maglód 2020. FEBRUÁR 29
DOJO KURZUS IDŐPONT: 2020. FEBRUÁR 29, SZOMBAT HELYSZÍN: MAGLÓD, NYARALÓI ISKOLA TORNATERME (térkép) JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2020. FEBRUÁR 22. CSOPORTBEOSZTÁSOK: A >> PRE, GYEREK1-3 B >> GYEREK 4 – NARANCS 4, FELNŐTT 0-3 C >> NARANCS 5 – KÉK 3, FELNŐTT 4- ZÖLD 2 X >> KÉK 4-TŐL, ZÖLD 3-TÓL EDZÉSEK: 10.00‘ – 11.00 A – B 11.00‘ – 12.00 A – B 13.30‘ – 14.30 B – C 14.30‘ – 15.30 B – C 15.30‘ – 16.30 C – X 16.30‘ – 17.30 C – X 17.30‘ – 18.30 X VIZSGA: 12.00‘ – 13.00
-
Randory kurzus + fekete öves konferencia
Randory kurzus + fekete öves konferencia Dátum: 2020. február 16. vasárnap Helyszín: Genki dojo- Isaszeg Részvételi díj: 8.000.-Ft Előregisztráció nincs, fizetés a helyszínen. Randory kurzus: 09.00-13.00-ig szünetekkel: a randory alapjai +100 randory
-
Különleges edzés
Mai különleges edzésünkön a Hallássérültek Budapesti Tanintézetének tanulói is aktívan részt vettek. Ez egy rendkívül élvezetes ,hasznos és mindenképpen tanulságos edzés volt. A kikötőben rendezett eseményen az XIV kerületi Tanintézetből több tanuló is megjelent, és aktívan részt-vett a Harcosok Családja Egyesület edzésén.
-
Kihon gyakorlás kezdő és haladó fokozaton
Edzéseinken, megtanulhatod hogyan légy képes túllépni határaidon, és kihozni magadból a maximumot. Karate tanulása mellett megtanulod, hogyan tudd magad megvédeni, akár egy nagyobb támadó ellen is, illetve megtanít hogyan légy képes a tested felett uralkodni.
-
Edzőtábor 2019.Dec 8
IDŐPONT: 2019. DECEMBER 8. – VASÁRNAP HELYSZÍN: HONBU DOJO, BUDAPEST, XIII. LEHET U. 70. (térkép) CSOPORTBEOSZTÁSOK: A >> MINDEN FEHÉR ÉS SZÍNES ÖVES KIVÉVE BARNA B >> BARNA ÉS FEKETE ÖVESEK EDZÉSEK – A. CSOPORT 08.45‘– 09.00 ÉRKEZÉS09.00‘– 10.00 EDZÉS10.10‘– 11.10 EDZÉS11.20‘– 12.20 EDZÉS12.30‘– 13.30 EDZÉS14.00‘– 15.00 VIZSGA EDZÉSEK – B. CSOPORT 15.30‘– 19.00 EDZÉS RÖVID SZÜNETEKKEL
-
Önvédelem oktatás indul 2020. Január
Szeretnéd megtanulni, hogyan védheted meg magad? Mely helyzetekben mit kell tenned, hogy sikerüljön elkerülni a nagyobb bajt? Képzett oktatóink segítenek, hogy a lehető legtöbbet tudd magadból kihozni. [like_dislike]
-
Ingyenes karate bemutató óra
Ingyenes nyílt napunkon, megismerheted a Goju-Ryu karate alapjait, megtanulhatsz néhány önvédelmi technikát, és új lehetőségeket fedezhetsz fel. Nemtől és kortól függetlenül kipróbálhatod, minden kötelezettségtől mentesen.Téged is várunk szeretettel, nyílt napunkon. Helyszín: 1158 Budapest , Nyírpalota u. 38 “Kikötő”Telefon: 06 20 9823114 Időpont : 2019.12.04
-
Kitérés a támadás elöl gyakorlat
Ebben a gyakorlatsorozatban, a karatékák 3-3 támadás kombinációt hajtanak végre, ez alacsonyabb rangon egyenes támadásokban merül ki, majd magasabb rangokkal már a különböző köríves technikák is bekerülnek. A lényeg most csupán annyi, hogy a kizáró oldalra tudjon mindig kerülni, úgy hogy ezáltal jobb támadási helyzetet tudjon keresni. Ebben a gyakorlatban nem lényeges, hogy vissza támadás is legyen.
-
Légy gyorsabb , de maradj pontos
Mit ér az ha gyors vagy , de pontatlan? A válasz semmit. Nem lehet hogy gyors vagy mint a villám, mégis sosem találod el amit szeretnél, vagy hibázol. Ez a kis gyakorlat segít, hogy gyors maradj, és pontos.
-
Edzőtábor 2019. NOVEMBER 23, SZOMBAT
IDŐPONT: 2019. NOVEMBER 23, SZOMBAT HELYSZÍN: MAGLÓD, NYARALÓI ISKOLA TORNATERME (térkép) CSOPORTBEOSZTÁSOK: A >> PRE, GYEREK1-3 B >> GYEREK 4 – NARANCS 4, FELNŐTT 0-3 C >> NARANCS 5 – KÉK 3, FELNŐTT 4- ZÖLD 2 X >> KÉK 4-TŐL, ZÖLD 3-TÓL EDZÉSEK: 10.00‘ – 11.00 A – B 11.00‘ – 12.00 A – B 13.30‘ – 14.30 B – C 14.30‘ – 15.30 B – C 15.30‘ – 16.30 C – X 16.30‘ – 17.30 C – X 17.30‘ – 18.30 X VIZSGA: 12.00‘ – 13.00
-
Szabadulás kézfogásból
A következő cikkünkben egy egyszerű szabadulást mutatunk meg. A fogásból való szabadulás mindig több tényező befolyásolja. 1. Mennyire maradok a pontos technikánál2. Milyen plusz technikát tehetek bele3. Gyakorlottság kérdése Általános hiba ha csak a kezünk erejét használjuk fel a szabaduláshoz. A kezünk ereje általában nem elegendő egy nagyobb , erősebb támadóval szemben, fontos tudni, hogy mindig használni kell a testünkben rejlő extra energiákat. Példa fogásra:– Támadó azonos oldali fogást alkalmaz csukló felett .. Fogásból való szabadulás lépései videó.
-
Edzés a kikötőben 2019.09
Szeretnél megtanulni karatézni? Kíváncsi vagy mi lehet ez? Gyere és próbáld ki! Karate és önvédelem oktatás nemtől és kortól függetlenül! +36209823114
-
Edzés helyszín változás 2019.09.11
2019.09.11-én (Szerda) a kikötő helyett nálam, a XV. Drégelyvár u. 3 szám alatt lesz a karate edzés megtartva. Szabadidőruha, időjárásnak megfelelő öltözék. Kezdés: 17:30 Jelezd ha olvastad!
-
Edzőtábor Maglód 2019.09.28
IDŐPONT: 2019. SZEPTEMBER 28, SZOMBAT HELYSZÍN: MAGLÓD, NYARALÓI ISKOLA TORNATERME (térkép) JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2019. SZEPTEMBER 21. CSOPORTBEOSZTÁSOK: A >> PRE, GYEREK1-3 B >> GYEREK 4 – NARANCS 4, FELNŐTT 0-3 C >> NARANCS 5 – KÉK 3, FELNŐTT 4- ZÖLD 2 X >> KÉK 4-TŐL, ZÖLD 3-TÓL EDZÉSEK: 10.00‘ – 11.00 A – B 11.00‘ – 12.00 A – B 13.30‘ – 14.30 B – C 14.30‘ – 15.30 B – C 15.30‘ – 16.30 C – X 16.30‘ – 17.30 C – X 17.30‘ – 18.30 X VIZSGA: 12.00‘ – 13.00
-
Folyamatos csatlakozási lehetőség!
Ingyenes nyílt napok! Karate edzések Budapest XV kerületében! Karate és önvédelem oktatás nemtől és kortól függetlenül! Tanulj nemzetközileg elismert tanároktól! Tóth István Sensei , 5. dan, Harcosok Családja Harcművészeti Egyesület, FB/Harcosok Családja, www.karateoktatas.hu +30 20 982 3114
-
Gyerek karate – önvédelem oktatás
Már 5 éves kortól elkezdhető Nem számít hány éves vagy, hidd el! Az edzések során nemtől és kortól függetlenül képes leszel kihozni magadból a maximumot! A gyerek karate – önvédelmi edzéseken, a karate technikák által, egy olyan mozgás – koordinációs feladatok – támadó védekező mozdulatokat tanulhatnak, mely által erőnlétük, kitartásuk növekszik, koncentrációs – koordinációs képességük javul. Probléma megoldó képességük, és önismeretük is jelentősen nő. A gyerekek nem verekedni tanulnak, hanem azt, hogy hogyan kezeljenek különböző konfliktusokat, problémákat, saját környezetükben. Erősebb vagy mint gondolod! Karate edzéseink során nem csak magabiztosabb és határozottabb leszel, de megtanulod megvédeni is magad! Edzési lehetőségek Lépj túl korlátaidon Légy magabiztos, és határozott! Edzéseink során nem csak…
-
Comb erősítés és gyorsítás
-
Kupak lerúgás, forgó rúgás. Lassított videó
-
Forgó rúgás – kislabda lassított.
-
Harcosok Családja – Családi tábor 2019
Véget ért a Harcosok Családja egyesület szárszói karatés – családi tábora. Napi négy edzés szárazon és vízben, gyakorlás, fürdés, játék, kutyázás, kajak, vízibicikli, bográcsozás, szörf, és néhány csapatépítő játék… hasznos és élménydús 5 napot töltöttünk együtt.
-
Superimpei kata
Superimpei kata , Tóth István 4. Dan Suparinpei egy nagyon hosszú és összetett kata. A korábbi fekete öves katák összefoglalása, és a bennük rejtett jelentések összefoglalása.A Suparinpei „108 kéz” -et jelent. Ez a kata számos technikát tartalmaz, és számos végrehajtási módot tartalmaz. A Suparinpei nemcsak a korábbi kata technikáinak sok részét , és azzal összefüggésben a sebességet, komplexitást, hanem két olyan rúgást is bemutat, amelyek nem találhatók más katában, nevezetesen a mae tobi geri (ugró mellső rúgás) és a mikazuki geri (félhold rúgás). Suparinpei is a very long and complex Kata. The kanji traditionally used for Suparinpei mean “108 hands”. This kata utilizes many techniques and contains a great number…
-
Seisan kata
Seisan kata
-
Nyári karate edzések
Karate edzések Nyáron is. Gyere és próbáld ki te is. Felnőtt és gyerek edzések. Ha már elmúltál 5 éves de még nem vagy 110 akkor itt a helyed! Budapest XV kerület! www.karateoktatas.hu#karateoktatas Megosztás megköszönöm!
-
NAPKÖZIS GYEREKTÁBOR
2019. JÚNIUS 17 – 21 (H-P) HELYSZÍN: NYARALÓI TORNATEREM, MAGLÓD, ERZSÉBET KRT. 107 (térkép) SZOKÁSOS NYÁRI TÁBORUNK EZ, A GYEREKEK KARATE EDZÉSEKEN KÍVÜL, JÁTÉKKAL ÉS KÜLÖNBÖZŐ SZABADIDŐS PROGRAMOKKAL TÖLTIK A NAPOT KINT, AZ ISKOLA UDVARÁN. AZ ÉPÜLET MOSDÓI ÉS ÖLTÖZŐI RENDELKEZÉSRE ÁLLNAK. (ROSSZ IDŐ ESETÉN TERMÉSZETESEN AZ ÉPÜLETBEN VAGYUNK, EDZÉSEK A TORNATEREMBEN ZAJLANAK) ÉTKEZÉS: A TÁBOR ÁRA TARTALMAZ NAPI EGYSZERI, KÉTFOGÁSOS MELEG ÉTELT (EBÉD) IS, AMIT HELYBEN AZ ISKOLA EBÉDLŐJÉBEN FOGYASZTANAK EL. EZEN KÍVÜL HOZHATNAK SZENDVICSET, ÜDÍTŐT. RUHÁZAT: AZ EDZÉSEK ÉS A NAPI TEVÉKENYSÉG TETSZÉS SZERINTI RUHÁZATBAN TÖRTÉNIK. KARATE RUHA CSAK A PÉNTEKI VIZSGÁRA KELL! VIZSGA FELSZERELÉS: TELJES GÍ! (NADRÁG, KABÁT, ÖV), FELVARRT STÍLUSJELVÉNY, KARATE IGAZOLVÁNY. ÉRKEZÉS: A HELYSZÍNEN 07.30-TÓL VAN GYÜLEKEZÉS 08.30-IG. DÉLUTÁN…
-
Az-MKSZ-danosainak-listaja
http://www.karate.hu/Hirek/Az-MKSZ-danosainak-listaja
-
Bemutató 2019.05
Karate bemutató Budapest XV, Újpalota Majális, 2019.05 Rendezvény, Önvédelem, Harcművészeti előadás, Goju-ryu karate oktatás, nyílt edzés
-
Slow motion – karate
-
XV Majális 2019
-
Karate bemutató 2019 Május
Örülünk, hogy ismét ilyen jó hangulatban telt karate bemutatónk! Várunk téged is szeretettel edzéseinken! Íme néhány kép kedvcsinálónak.
-
TRADICIONÁLIS KARATE
A tradicionális karate a test, a szellem és a lélek művészete. Nem csupán fizikális tréning, hanem törekvés olyan harcossá válni, aki képes a testét és lelkét egyaránt uralni. A karate nem csak az önvédelem eszköze: gyakorlása javítja a vérkeringést, fejleszti a fizikumot, mozgásanyaga a test valamennyi izmát és ízületét igénybe veszi, ily módon egészségmegőrző, kondicionáló hatású. A karatéban az övek színe jelzi, hogy viselőjének milyen a tudásszintje. A kezdők fehér övet viselnek, és a színek annál sötétebbek, minél elmélyültebb a karatéka tudása. A fehér övtől a barna övig “kyu”, vagyis tanuló fokozatokról beszélünk. Aki elérte a fekete övet, “dan”-okat szerezve fejlődhet tovább. A technikák a test érzékeny pontjaira irányuló rúgásokban,…
-
Karate tanulása
A karate tanulásának alapcélja: képességet szerezni az összes személyes erő felhasználására és ellenőrzésére. A karate harcművészet, amely nem a győzelmet keresi, hanem a személyiséget csiszolja azokkal a tapasztalatokkal, amiket a céltudatos edzéseken szerzünk. A karate felhasználható önvédelemre is, ez elsősorban a kemény és rendszeres edzéseknek köszönhető, amelyek a testet kemény, erős és használható fegyverré alakítják. A karateedzés kombinálja az összes technikát, és megtanít arra, hogy minden mozdulatot teljes fizikai és szellemi koncentrációval hajtsunk végre. A jó edzés természetes következménye, hogy felemeli a testet és a szellemet a maximális kontroll, önkritika és megértés szintjére. A mindennapi edzések tapasztalataival a harcművész mélyebb ismereteket szerez az emberi érzésekről, sikerekről és bukásokról, ami a…
-
Kata video
-
Bunkai 2 kurzus Isaszeg
Május 19. vasárnap, a már megkezdett kata bunkai kurzus 2. fordulója. Övfokozattól függetlenül bárki jöhet, aki már legalább egy katát ismer. A kurzus 09.00-12.00-ig tart!
-
Karate Dojo Tábor Maglód 2019. MÁJUS 04
HELYSZÍN: NYARALÓI TORNATEREM, MAGLÓD, ERZSÉBET KRT. 107 (térkép) JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2019. ÁPRILIS 27. CSOPORTBEOSZTÁSOK: A >> PRE, GYEREK1-3 B >> GYEREK 4 – NARANCS 4, FELNŐTT 0-3 C >> NARANCS 5 – KÉK 3, FELNŐTT 4- ZÖLD 2 X >> KÉK 4-TŐL, ZÖLD 3-TÓL EDZÉSEK: 10.00‘ – 11.00 A – B 11.00‘ – 12.00 A – B 13.30‘ – 14.30 B – C 14.30‘ – 15.30 B – C 15.30‘ – 16.30 C – X 16.30‘ – 17.30 C – X 17.30‘ – 18.30 X VIZSGA: 12.00‘ – 13.00
-
Karate oktatás , Budapest XV
-
Goju ryu karate
-
Karate mindenkinek
-
Tabi Dental fogászat
Szeretettel várunk minden kedves pácienst fogászatunkon!
-
Fényképes ajándéktárgyak
Egyedi fényképes ajándéktárgyak minden mennyiségben!
-
Alexandra Könyvelés
Könyvelés felsőfokon!
-
Csatlakozz te is!
-
Szeretnéd kipróbálni a karatét?
Szeretnél elkezdeni valamit sportolni, de nem tudod mi az ami neked való? Próbáld ki ingyen, minden kötelezettségtől mentesen nálunk. Kiválasztani egy helyet, nem egyszerű, ezért hogy ne érezd magad feszélyezve, nálunk nemtől és kortól függetlenül bárki kipróbálhatja az edzést, csupán meg kell osztani weboldalunkat Facebookon, vagy más közösségi oldalakon. Edzési lehetőségek a közeledben! Karate edzések 15 . kerület 36 20 982 3114 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Tóth István Karate edzés 17. kerület +36 30 919-5543 Folyamatos csatlakozási lehetőség!
-
Karatés termékek
Lehetőség van Harcművészeti témájú Bögrék, pólók, kulcstartók, kulacsok rendelésére, partnerünk Weboldalán. https://alkossegyedit.hu
-
Nem csak karate!
Nemcsak a testet, de a szellemet is edzik a Kikötő – Ifjúsági Közösségi Szigeten minden héten megrendezett goju-ryu karateedzésen, ahol azt tanítják, hogyan képes valaki továbblépni a testi, lelki, szellemi korlátain, hogyan legyen képes tisztán és megfontoltan dönteni a mai kihívásokkal teli világban. Az életben helytállni, s annak problémáival megküzdeni nem egyszerű, de könnyebbé válhat, ha az edzések során tanultakat felhasználják és megfelelően alkalmazzák a résztvevők.
-
Bo Kata Ichi
Bo Kata Ichi – Traditional Okinawa Goju Ryu
-
Kama Kata, Goju Ryu Kobudo
Kama Kata, Goju Ryu Kobudo
-
Sanchin Kata, Okinawa Goju Ryu
Sanchin Kata, Okinawa Goju Ryu
-
Saifa Kata, Okinawa Goju-Ryu
Saifa Kata, Okinawa Goju-Ryu
-
Heian Kata, Okinawa Goju-Ryu
Heian Kata
-
Bunkai – Kata értelmezés
-
Bo Kata Ni – Okinawa Goju-ryu
Bo Kata Ni – Okinawa Goju-ryu
-
Miért minket válassz?
Jelenleg a világban rengeteg olyan egyesület, és sportegyesület létezik, amelyik csak a versenyzést tartja szem előtt. A nem versenyeztetős sportágak, kevésbé kapnak figyelmet, mert valamiért ezeket nem túl fontosnak, vagy csak simán komolytalannak tekintik. Vajon ennek mennyi az alapja? Többször kérdezték már tőlem is ,hogy Mi verekedős karate , vagy védekezős karate vagyunk? Igazából nem is értettem mit akar megtudni. Azt hogy tudunk e ütni , esetleg rúgni? , vagy csak folyamatosan védekezünk? – Nos igazából azt válaszoltam, hogy mi Harcművészettel foglalkozunk, s mint olyan természetesen megtanulunk ütni is , rúgni is , meg megtanuljuk megvédeni magunkat , de igazából nem a verekedés , meg a sok sok plecsni a…
-
Élménybeszámoló -Promotion Course Winter Izrael 2019 –
Izraeli élményeim Február 19-én hajnalban indultam másodszorra Izraelbe a Hombu Dojoba István senseiel és Jutka senseiel. 2 évvel ezelőtt még barna övesen vágtam neki ennek a másfél hetes kalandnak. Akkor nagyon jól éreztem magamat. Így indulás előtt immár fekete övesen nagyon vártam már, hogy újra Izraelben legyek. Mikor landoltunk Kancho és Anna várt minket. Kedden érkeztünk. Anna nagyon arányosan megmutatta nekünk Petah Tikva legjobb helyeit. Este már részt vettünk Shay Shihan edzésén. Természetesen nagyon elfáradtunk, de sok érdekeset tanultunk a csípő használatátnak fontosságáról. Sokat forogtunk és közben nagyon oda kellett figyelni, amikor fordulunk helyesen használjuk a csípőt. Az edzés nagyon jó hangulatban telt. Szerda délelőtt elmentünk a Tel Avivba a…
-
Övvizsga 2019.02.23 Maglód
-
Izrael 2019 101 Randory – Honbu Dojo
Izrael 2019 101 Randory – Honbu Dojo
-
Bunkai kurzus 2019.03.10
Bunkai kurzus A kata bunkai, avagy a kata értelmezése, a karate gyakorlásának egyik legnehezebben megérthető része. Ezen a kurzuson azokat a szempontokat hallhatod és gyakorolhatod, amelyek közelebb visznek ennek ismeretéhez. Az eseményen bárki, bármilyen övfokozattól részt vehet. Időpont: 2019.03.10. vasárnap, 09.00-12.00 óraCím: Genki dojo, Isaszeg, Rákóczi u.12.Részvételi díj: 5.000.- FtJelentkezni a helyszínen lehet. Tavaszi bejárós tábor és övvizsga Ezen a két napos edzőtáboron övfokozatonként kétfelé bontva gyakorolhattok. Első nap a színes övesek, a másodikon a fekete övesek edzenek.Időpont: 2019.04. 6-7.Cím: Honbu dojo, Budapest, XIII. Lehel u.70. Program:2019. 04. 6. szombat:08.45-09.00 Érkezés09.00-13.00 Edzések senseik és renshi vezetésével.13.30-15.00 Övvizsgák. Jelentkezni előre, legkésőbb 2019. 04.01-ig. 2019. 04. 7. vasárnap:08.45-09.00 Érkezés09.00-13.00 Edzések renshi vezetésével.…
-
Karate próba edzés
Ha szeretnéd elkezdeni, de előtte kipróbálnád milyen… itt a lehetőség, gyere el bemutatkozó karate edzésünkre 2019. január 13.-án, az Újpalotai Közösségi Ifjúsági házba, ez most ajándék tőlünk Neked. 1156 Budapest, Nyírpalota út 38-40 “KIKÖTŐ” Telefonon tudsz jelentkezni nálam: 06209823114
-
2019.02.23 Dojo kurzus Maglód
IDŐPONT: 2019. FEBRUÁR 23, SZOMBAT HELYSZÍN: MAGLÓD, NYARALÓI ISKOLA TORNATERME (térkép) JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2019. FEBRUÁR 16. CSOPORTBEOSZTÁSOK: A >> PRE, GYEREK1-3 B >> GYEREK 4 – NARANCS 4, FELNŐTT 0-3 C >> NARANCS 5 – KÉK 3, FELNŐTT 4- ZÖLD 2 X >> KÉK 4-TŐL, ZÖLD 3-TÓL EDZÉSEK: 10.00 – 11.00 A – B 11.00 – 12.00 A – B 13.30 – 14.30 B – C 14.30 – 15.30 B – C 15.30 – 16.30 C – X 16.30 – 17.30 C – X 17.30 – 18.30 X VIZSGA: 12.00 – 13.00
-
TOVÁBBI LEHETŐSÉG A KARATE TANULÁSÁRA -KURZUSOK –
IDŐPONT: ELŐRE EGYEZTETETT HELYSZÍN: BUDAPEST XV 1.GEKISAI KATÁK 2. SAIFA KATA 3. NAIFUNCHIN KATA 4. SAIUNCHIN KATA 5. SHISOCHIN KATA 6. ÖNVÉDELMI KURZUS 7. KATA BUNKAI 8. SANCHIN MINIMUM LÉTSZÁM: 3 FŐ