Cikkek

  • Cikkek,  Egyéb

    KATA TANULÁSA

    KATA TANULÁSA A katák tanulásának folyamata a következő szinteken valósul meg. Elsődleges fázis Az első fázis a hozzá tartozó kihon mozdulatok elsajátítása, amely a karate tanulásának első lépése. A katában található kihon technikák alap szintű elsajátítását követően léphetünk a következő fázisba, amely a katák irányát és lépéstechnikáit gyakoroltatja. Fontos, hogy a katát mindig kisebb részekre bontva kezdjük tanítani, hiszen a tanulási képességeinkhez kell igazítani az elsajátítás folyamatát. A részleteket általában 4-5 mozdulatonként kell tanítani, hogy a karatéka magabiztosságot szerezzen. Ebben a fázisban még nem az a cél, hogy teljes pontosságra törekedjünk, hanem hogy a fő pontokon át tudjunk haladni. Ezek közé tartozik: Második fázis Ebben a fázisban a megtanult részleteket…

    KATA TANULÁSA bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb

    KATA ELEMZÉS, BUNKAI

    Kata Bunkai A kata bunkai szó szerinti fordításban a kata (forma) mozdulatainak, illetve elemeinek magyarázatát, értelmezését jelenti. Fontos megérteni, hogy „eredeti” bunkai, vagy mindenki számára azonos magyarázat nincs. A katát eredetileg azért alkották meg, hogy a stílus stratégiai és taktikai alapjait megőrizzék. A bunkai bemutatása során az alkalmazónak saját fizikai és technikai lehetőségeihez kell igazítania a mozdulatokat, felhasználva az addig megszerzett karate-ismereteit. Ebből következik, hogy mindenkinek más és más magyarázata, értelmezése lehet, hiszen mindenki eltérő fizikai, tanulási és erőnléti képességekkel rendelkezik. A kata bunkai lényege, hogy tükrözze a bemutató budo-ismereteit, kihangsúlyozva a főbb stílusjegyeket és sajátosságokat. A kata bunkai lehet: Mindkét esetben fontos, hogy a bemutatás során felismerhető legyen, mely…

    KATA ELEMZÉS, BUNKAI bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb,  Egyéb érdekességek,  Önvédelmi fogások,  Videók

    Rendészeti kiképzők , önvédelmi bemutató 2024

    Az idei év januárjában egy rendkívüli eseménynek lehettünk szemtanúi, amikor a Rendészeti Kiképzők és Magyar Tartalékosok Szövetsége önvédelmi versenyt és gálát rendezett. Az eseményen számos stílus és harcművészeti ág képviseltette magát, és a résztvevők látványos bemutatókat láthattak a rendőrségi, honvédségi és harcművészeti területekről. Az egyik kiemelkedő szegmense a gálának a női önvédelem, közelharci és fegyveres bemutató volt, melyek nemcsak izgalmasak voltak, hanem fontos ismereteket nyújtottak az önvédelem terén érdeklődők számára. A résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy közelebbről megismerjék azokat az eszközöket és technikákat, amelyek segítségével hatékonyan tudják védeni magukat a mindennapi élet kihívásaival szemben. A rendezvényen a Harcosok Családja Egyesület is képviseltette magát, bemutatva a Goju-ryu karate egy részletét. A…

    Rendészeti kiképzők , önvédelmi bemutató 2024 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Sportágválasztó és ami mögötte van

    Immár sokadik éve kerül megrendezésre a Budapesti nagy Sportágválasztó, melynek fő célja hogy nagyobb közönséggel is megismerkedjenek az adott sportággal. Az idei egy rendhagyó esemény volt , hiszen meghívott vendégünk volt Hárspataki Gábor (olimpiai bronz érem Karate), Fisher Mihály (edző) , és Miskolci Attila  (Magyar karate szakszövetség alelnöke) is. Olimpiai bronzérmesünk is ott lesz a Nagy Sportágválasztón   Sporttörténelmi tettet hajtott végre Hárspataki Gábor Tokióban, ugyanis a karate olimpiai bemutatkozásán bronzérmet nyert a 75 kilogrammosok között. Gábor is ott lesz a Nagy Sportágválasztón, gyertek el és találkozzatok vele. A karatéról sensei Tóth Istvánt kérdeztük.   Mit jelent a sportágnak ez a mostani hatalmas siker? – Rengeteget, hiszen a magyar karate…

  • Cikkek,  Egyéb,  Egyéb érdekességek

    A Jun Do Kan dojo kunja

    Chojun Miyagi sensei tanítványa és a Jun Do Kan egykori vezetője Eiichi MiyazatoSensei 8 pontban foglalta össze a dojo-ban való viselkedés, illetve életfilozófiáját. Eza 8 pont ma is ki van akasztva a Jun Do Kan falára [28].1 Légy figyelmes az udvariasságodra és alázatosságodra.2 A fizikai erődet, korodat figyelembe véve eddz.3 Tanulj és gondolkodj komolyan.4 Légy lélekben nyugodt és harcban éles.5 Vigyázz magadra.6 Élj egyszerű és természetes életet.7 Ne légy túl büszke magadra.8 Tanulj türelmesen és alázatosan.A dojo kun pontjai eredetileg nincsenek számozva, ugyanis mindegyik egyenlőenfontos. [] Jelen esetben a számozás egyetlen célt szolgál, hogy az alábbi bekezdésekettudjam jelölni velük. A következőkben ezen pontok fontosságára gyűjtöttem összekisebb magyarázatokat, illetve történeteket saját…

  • Cikkek,  Egyéb

    Közelharc

    A Tai Sabaki megfelelő használatával optimálisabb helyzetbe kell kerüljünk mintvoltunk. Ez praktikusan azt jelenti, hogy lehetőséget kell biztosítanunk magunkat avisszatámadásra, amit pedig az ellenfélhez kellő távolságba mozgással érhetünk el. Akatáinkban számos elem a közelharcra készít fel, illetve ott effektív. Megragadás,feszítés, könyök használata, alacsony rúgások, rövid állások, előre csúszás, urakenuchi, age tsuki, shuto uchi. A közelmaradás az ellenfélhez persze nem az ellenfél előttmaradást takarja, hanem annak kizárását. Így amellett, hogy nem tud kellőengyakorlott ellenfél távolságot nyerni, ki is zárjuk a lehetséges technikáit, méglehetőséget biztosítunk magunknak arra is, hogy tapintással, mint érzékszervvelfolyamatosan figyelni és kontrollálni tudjuk az ellenfelet. Távolról közel kerülő, majdonnan vissza mozduló technikákat alkalmazó stílusok ezt a kontaktot és kontrollt…

  • Cikkek

    Láb-csípő-kéz sorrend

    Másik jellegzetes stílus elem, a támadások, illetve védekezések végrehajtásánakmódja, valójában a Tai Sabaki végrehajtásának módja is. Ez a mód a következő: Ahelyzetváltoztatáshoz lépünk (láb), majd a technikát csípő elfordítással indítjuk,biztosítva annak erejét. Végül a mozdulat tipikusan a kézben végződik, legyen szóütésről, vagy egy mozdulat elvezetéséről. A csípő fordulatok és a kéz összhangjáttalálóan reprezentálja a sokak által ismert fa játék, ami egy rúdból, valamint annakvégén két madzagon függő golyóból áll. A rúd elforgatásával a madzag végén lévőgolyók is mozgásba lendülnek. Megfelelő izomkoordinációval ez a hatás érhető el ésnagyon hatásos erejű technikák valósíthatóak meg a segítségével. Visszatérve, a lábakelsődleges használatának másik fontos szerepe, a mozdulat stabilitásának garantálása.A föld ad ellentámaszt arra, hogy…

  • Cikkek

    Tai Sabaki

    A GoJu-ban nagy hangsúlyt fektetnek a támadás elől való kitérésre (Tai Sabaki).Vannak stílusok, ahol egy harci helyzetre kulcsfontosságúnak tartják, a fizikaierőfölényt. A megoldásokat is ennek mentén keresik, nemes egyszerűséggel, addigedzik magukat, amíg egy esetleges beérkező támadás már aligha van nagyobbhatással rájuk. Ez egy részben működőképes stratégia lehet. Számos harcban márpusztán a fizikai méret elrettentő erejű tud lenni, arról nem is beszélve, hogy azellenfél támadásainkra adott reakciójának hiánya jelentősen de-motiváló. Így pusztána fizikai erőfölény megléte is csatát tud nyerni. Ennek a hozzáállásnak van azonbanegy alapvető gyenge pontja, az pedig az, hogy mindig lesz erősebb ellenfél. Az életolyan helyzetekbe hoz, hogy van amikor kevés a fizikai erő. És nem feltétlenülerősebb harcosra kell…

  • Cikkek,  Egyéb

    Sportágválasztó – kérdések és válaszok

    Mi is ottleszünk a nagy Budapesti Sportágválaszón, gyere és próbáld ki milyen a karate. 1. Mit jelent a sportágnak ez a mostani hatalmas siker, mint Olimpiai szereplés? Rengeteget, hiszen a magyar karate Hárspataki Gábor olimpiai érmével beírta magát a sporttörténelembe, emellett minden eddiginél több emberhez jutott el ezáltal a sportágunk. 2. Mennyire népszerű a gyerekek körében manapság a karate? Főleg a gyerekek körében rendkívül népszerű jelenleg a karate, hiszen Magyarország legtöbb iskolájában működnek karate tanfolyamok, zajlanak edzések. A szülők pedig tisztában vannak a karate értékeivel és hasznosságával, ezért előszeretettel viszik gyermeküket karatézni. 3. Hány éves korban érdemes elkezdeni? A karate egyik sajátossága, hogy kisgyerek kortól egészen idős korig lehet gyakorolni,…

  • Edzések indulása 14
    Cikkek,  Edzési lehetőségek,  Események

    Edzések indulása

    Itt az idő újra kezdeni Immár több mint 2 hónapja Online térben kellett edzenünk, de most itt az idő hogy újra a szabadban tudjunk sportolni. Június 3-tól szabadtéri edzések keretén belül lesznek megtartva a karate edzések.  Szerda – Péntek : 18:00 – 19:00 A koronavírushoz kapcsolódó jelenleg érvényes szabályok alapján, bizonyos feltételekkel újra lehet edzéseket tartani. Ezek figyelembe vételével az edzések újra elindulnak az alábbiak szerint Amíg az edzések a szabad téren lesznek, az öltözet szabadon választható, nem kötelező a karate ruha. Mindenki vegye figyelembe, hogy nincs öltöző! Az edzések betegség (légúti panaszok, hőemelkedés, láz, stb) esetén nem látogathatók. Az edzéseken való részvétel saját felelősségre történik. Bővebb információ 06209823114

  • Különleges edzés 17
    Cikkek,  Edzési lehetőségek,  Események,  Videók

    Különleges edzés

    Mai különleges edzésünkön a Hallássérültek Budapesti Tanintézetének tanulói is aktívan részt vettek. Ez egy rendkívül élvezetes ,hasznos és mindenképpen tanulságos edzés volt. A kikötőben rendezett eseményen az XIV kerületi Tanintézetből több tanuló is megjelent, és aktívan részt-vett a Harcosok Családja Egyesület edzésén.

  • HCS_LOGO_KICSI
    Cikkek,  Egyéb,  Egyéb érdekességek

    TRADICIONÁLIS KARATE

    A tradicionális karate a test, a szellem és a lélek művészete. Nem csupán fizikális tréning, hanem törekvés olyan harcossá válni, aki képes a testét és lelkét egyaránt uralni. A karate nem csak az önvédelem eszköze: gyakorlása javítja a vérkeringést, fejleszti a fizikumot, mozgásanyaga a test valamennyi izmát és ízületét igénybe veszi, ily módon egészségmegőrző, kondicionáló hatású. A karatéban az övek színe jelzi, hogy viselőjének milyen a tudásszintje. A kezdők fehér övet viselnek, és a színek annál sötétebbek, minél elmélyültebb a karatéka tudása. A fehér övtől a barna övig “kyu”, vagyis tanuló fokozatokról beszélünk. Aki elérte a fekete övet, “dan”-okat szerezve fejlődhet tovább. A technikák a test érzékeny pontjaira irányuló rúgásokban,…

  • Karate do international
    Cikkek,  Egyéb,  Egyéb érdekességek

    Karate tanulása

    A karate tanulásának alapcélja: képességet szerezni az összes személyes erő felhasználására és ellenőrzésére. A karate harcművészet, amely nem a győzelmet keresi, hanem a személyiséget csiszolja azokkal a tapasztalatokkal, amiket a céltudatos edzéseken szerzünk. A karate felhasználható önvédelemre is, ez elsősorban a kemény és rendszeres edzéseknek köszönhető, amelyek a testet kemény, erős és használható fegyverré alakítják. A karateedzés kombinálja az összes technikát, és megtanít arra, hogy minden mozdulatot teljes fizikai és szellemi koncentrációval hajtsunk végre. A jó edzés természetes következménye, hogy felemeli a testet és a szellemet a maximális kontroll, önkritika és megértés szintjére. A mindennapi edzések tapasztalataival a harcművész mélyebb ismereteket szerez az emberi érzésekről, sikerekről és bukásokról, ami a…

  • ilovekarate
    Cikkek,  Edzési lehetőségek,  Egyéb,  Egyéb érdekességek,  Eseményre jelentkezés,  Fő oldalra

    Szeretnéd kipróbálni a karatét?

    Szeretnél elkezdeni valamit sportolni, de nem tudod mi az ami neked való? Próbáld ki ingyen, minden kötelezettségtől mentesen nálunk. Kiválasztani egy helyet, nem egyszerű, ezért hogy ne érezd magad feszélyezve, nálunk nemtől és kortól függetlenül bárki kipróbálhatja az edzést, csupán meg kell osztani weboldalunkat Facebookon, vagy más közösségi oldalakon.     Edzési lehetőségek a közeledben! Karate edzések 15 . kerület 36 20 982 3114 Folyamatos csatlakozási lehetőség! Tóth István Karate edzés 17. kerület +36 30 919-5543 Folyamatos csatlakozási lehetőség!

  • Nem csak karate - életút
    Cikkek

    Nem csak karate!

    Nemcsak a testet, de a szellemet is edzik a Kikötő – Ifjúsági Közösségi Szigeten minden héten megrendezett goju-ryu karateedzésen, ahol azt tanítják, hogyan képes valaki továbblépni a testi, lelki, szellemi korlátain, hogyan legyen képes tisztán és megfontoltan dönteni a mai kihívásokkal teli világban. Az életben helytállni, s annak problémáival megküzdeni nem egyszerű, de könnyebbé válhat, ha az edzések során tanultakat felhasználják és megfelelően alkalmazzák a résztvevők.

  • Miért minket válassz? 26
    Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Fő oldalra

    Miért minket válassz?

    Jelenleg a világban rengeteg olyan egyesület, és sportegyesület létezik, amelyik csak a versenyzést tartja szem előtt. A nem versenyeztetős sportágak, kevésbé kapnak figyelmet, mert valamiért ezeket nem túl fontosnak, vagy csak simán komolytalannak tekintik.  Vajon ennek mennyi az alapja? Többször kérdezték már tőlem is ,hogy Mi verekedős karate , vagy védekezős karate vagyunk? Igazából nem is értettem mit akar megtudni. Azt hogy tudunk e ütni , esetleg rúgni? , vagy csak folyamatosan védekezünk? – Nos igazából azt válaszoltam, hogy mi Harcművészettel foglalkozunk, s mint olyan természetesen megtanulunk ütni is , rúgni is , meg megtanuljuk megvédeni magunkat , de igazából nem a verekedés , meg a sok sok plecsni a…

    Miért minket válassz? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb érdekességek

    Élménybeszámoló -Promotion Course Winter Izrael 2019 –

    Izraeli élményeim Február 19-én hajnalban indultam másodszorra Izraelbe a Hombu Dojoba István senseiel és Jutka senseiel. 2 évvel ezelőtt még barna övesen vágtam neki ennek a másfél hetes kalandnak. Akkor nagyon jól éreztem magamat. Így indulás előtt immár fekete övesen nagyon vártam már, hogy újra Izraelben legyek. Mikor landoltunk Kancho és Anna várt minket. Kedden érkeztünk. Anna nagyon arányosan megmutatta nekünk Petah Tikva legjobb helyeit. Este már részt vettünk Shay Shihan edzésén. Természetesen nagyon elfáradtunk, de sok érdekeset tanultunk a csípő használatátnak fontosságáról. Sokat forogtunk és közben nagyon oda kellett figyelni, amikor fordulunk helyesen használjuk  a csípőt. Az edzés nagyon jó hangulatban telt. Szerda délelőtt elmentünk a Tel Avivba a…

  • Karate próba edzés 31
    Cikkek,  Egyéb,  Egyéb érdekességek,  Események

    Karate próba edzés

    Ha szeretnéd elkezdeni, de előtte kipróbálnád milyen… itt a lehetőség, gyere el bemutatkozó karate edzésünkre 2019. január 13.-án, az Újpalotai Közösségi Ifjúsági házba, ez most ajándék tőlünk Neked. 1156 Budapest, Nyírpalota út 38-40 “KIKÖTŐ” Telefonon tudsz jelentkezni nálam: 06209823114

    Karate próba edzés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Nem csak karate - életút
    Cikkek,  Edzési lehetőségek,  Egyéb,  Egyéb érdekességek,  Események,  KARATE VIDEÓ

    Karate edzés Budapest XV kerület

    Karate edzés Budapest XV kerület! Nemtől és kortól függetlenül, folyamatos csatlakozási lehetőség! Gyermek és felnőtt karateoktatás Budapesten!  Ez nem versenykarate, így mindenkinek saját maga a legnagyobb ellenfele! Harcművészet révén, nálunk nem lehet kiöregedni, kiégni! Célunk, hogy mindenki Önmagához képes legyen napról napra jobb és jobb. Nálunk nem számít, hogy milyen gyors, vagy erős vagy, mert mindíg vannak gyorsabbak, és erőssebbek. Mi azt keressük, hogy hogyan lehetsz jobb, és hogyan lehetsz képes magasabb szintre lépni. Természetesen az állóképesség, koordinációs képesség, reflex, önvédelem, és teljesebb rálátás a komplexebb helyzetekre, az a hozománya annak amit edzéseinken tanulsz, de a fő cél az az , hogy megismerjük önmagunk , képesek legyünk határainkon túllépni, és napról napra egyre…

  • Cikkek,  Egyéb

    Egy hely, ahol nem a verseny számít

    Nehéz manapság egy olyan helyet találni, ahol jobban értékelik azt, aki Önmagát képes legyőzni, mint azt, aki másokat. Sokan úgy gondolják, hogy ha valaki képes másokat megverni, legyőzni, akkor már sokat fejlődött, és ez az, ami számít. Természetesen senkit sem akarok meggyőzni ennek a gondolatmenetnek, a hibáiról, de azért fontos hozzátenni, hogy nem mindegy hogy hogyan értékeljük a győzelmet. A versengés alapvetően nem rossz dolog, sok mindent hozzáad, de rengeteg dolgot el is vesz az embertől. Fontos megjegyezni, hogy nagyon kevés ember az, aki tökéletesen alkalmas arra, hogy belőle bajnok legyen, főleg küzdősportokban. De miért is gond, ha csak a versenyzők számítanak? Nos, mivel nem mindenki lesz bajnok, így az…

  • Karate oktatás Budapesten 44
    Cikkek

    Karate oktatás Budapesten

    Nemtől és kortól függetlenül, folyamatos csatlakozási lehetőség! Ha szeretnél megismerni egy valóban tradicionális, nem sport karatét, akkor a legjobb helyen jársz! Gyere le valamelyik Tradicionális Okinawai Goju-Ryu karate edzésünkre Budapesten , és próbáld ki minden kötelezettségtől függetlenül. Az irányzatunk Okinawai Goju-Ryu és a Magyar Karate Szakszövetség tagjai vagyunk. Továbbá tagjai vagyunk a Okinawa Goju-ryu Karate-do Kyokai –Jundokan nevű nemzetközi stílusszervezetnek. Irányzatunk vezetője: Kancho Dr. Rony Kluger A KARATE fejlesztő szerepe elismert mind fizikális mind szellemi téren. Nemcsak a gyermekek számára hasznos, de a felnőttek is egyre többen belátják fontosságát, hiszen a mai világban a KARATE biztosítja, a lehetőséget a napi stressz levezetésére.Az edzés után a tanítványok felfrissülnek és a feszültségek levezetésével újra képesek lesznek maximálisan teljesíteni munkában,…

    Karate oktatás Budapesten bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Mit sportoljon, mozogjon a gyermek?

    Mit sportoljon, mozogjon a gyermek? – merül föl sok szülőben a kérdés nagyjából óvodás-, kisiskoláskor környékén. Nem biztos, hogy mindenki versenyeztetni akar hosszabb távon, van, aki csak azt szeretné, hogy mozogjon a gyermeke, s abban lelje örömét. A versenysport előnyei Legelőször az előnyeit szeretnénk kiemelni a versenysportolásnak, ami főleg eleinte hatalmas sikerélményeket tud hozni. Már eleve az hatalmas előny, hogy a gyerek érzi, hogy amit csinál, az jó, és érdemes vele foglalkozni. Ha nem egyszemélyes sportról van szó, akkor a csapatjátékot is megtanulhatja, ami az élet minden területén fontos lesz majd a későbbiekben. De űzzön bármilyen sportágat is, a sport megtanít a kitartásra, a gyakorlás fontosságára, hogy elfogadjuk olyanok tanácsát,…

  • Cikkek

    7 szempont, ami alapján képes leszel dönteni miért a Karate a számodra az ideális mozgásforma!

    7 szempont, ami alapján képes leszel dönteni miért a Karate a számodra az ideális mozgásforma! Rengeteg válasz létezik, miért érdemes Goju Ryu karatézni, az egyéb sportok helyett illetve annak kiegészítéseként, most összeszedem nektek az a 7 egyszerű választ, ami segíthet számodra is megérteni miért érdemes elkezdeni karatézni. Amikor az emberek a karatéval kapcsolatos kérdésekre keresik a választ, sokszor a valóságtól teljesen eltérő válaszokat kapnak. Például: Tudománytalan, értelmetlen mozgások, agresszív, erőszakos, korlátozott, nem valóságos, levegőt csapkodják, stb. Nézzük a valóságot. A karate sokkal több mozgást, technikai elemet tartalmaz, mint a többi sport (Kéz technikák, láb technikák, testmozgás, légzéstechnika, és ennek teljes összhangja). Ezek elsajátításához idő kell, kinek, kevesebb kinek több. Valójában 4-5 év karatéban eltöltött…

  • Cikkek

    Hogyan lehetséges hasról fogyni?

    Hogyan lehetséges hasról fogyni? A hasizomgyakorlatok sajnos nem tüntetik el a hasi zsírpárnákat, és még az is lehetséges, hogy a kitartó edzésnek köszönhetően nagyobb lesz a hasad, ugyanis több izmod lesz, de az izom felett a zsírréteg megmarad. A több izomnak viszont megvan az a pozitív hatása, hogy növeli a szervezet energia igényét, tehát minél több izmod van, annál több kalóriát égetsz, és ez hosszú távon segítheti a fogyást. Mindenkinél genetikailag meghatározott, hogy melyik testrészére hízik és milyen sorrendben. Ha a hasadról szeretnél fogyni, akkor csökkentsd a kalóriabeviteledet, és növeld az aktivitásodat! Hogyan lesz hatékony a zsírégetés?

    Hogyan lehetséges hasról fogyni? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Adatvédelmi Rendelet

    Az Általános Adatvédelmi Rendelet – alkalmazandó 2018. május 25-től Közzétéve: jún 7, 2016 2016. május 4-én közzétették az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendeletének (a továbbiakban: Általános Adatvédelmi Rendelet vagy Rendelet) végleges szövegét az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Ezzel pont került az EU adatvédelmi szabályozási reformjának a végére. Bár a Rendelet a közzétételét követő huszadik napon lép hatályba, azaz 2016. május 25-én, szabályait 2018. május 25-től kell alkalmazni. Az adatkezelők, adatfeldolgozók és nemzeti kodifikátorok tehát kapnak egy kétéves felkészülési időt az európai adatvédelem új szabályainak és elvárásainak való megfelelésre. Az Általános Adatvédelmi Rendelet felváltja a jelenleg alkalmazandó 95/46/EK Adatvédelmi Irányelvet (a továbbiakban: Adatvédelmi Irányelv vagy Irányelv) és jelentős változásokat…

    Adatvédelmi Rendelet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Nyári napközis karate és önvédelmi tábor, nem csak karatésoknak! 2017. július 17-július 21.

    Nyári napközis karate és önvédelmi tábor, nem csak karatésoknak! 2017. július 17-július 21. Nyári táborunkban szeretettel várjuk az örökmozgó gyerekeket, a sport és harcművészet iránt érdeklődő fiatalokat és felnőtteket. Együtt, illetve bontott csoportokban a napi 2 + 1 karate és önvédelmi foglalkozás mellett egyéb érdekes játékos, sport, ügyességi és kézműves programokkal várjuk az érdeklődőket. A Harcosok Családja Harcművészeti Egyesületben minden korosztály megtalálhatja a számára legmegfelelőbb edzésformát, az óvodás és kisiskolás csoporttól egészen a felnőtt korosztályig. Lehetőséget biztosítunk a folyamatos fejlődésre, rendszeresen tartunk vizsgákat, edzőtáborokat. Felszerelés: póló, melegítő, rövidnadrág vagy karate-gi. Helyszín: Kikötő – Ifjúsági Közösségi Sziget 1156 Budapest, Budapest Száraznád utca 5. (Megközelíthető: Nyírpalota út 38-40 felől) Információ: 06 20…

    Nyári napközis karate és önvédelmi tábor, nem csak karatésoknak! 2017. július 17-július 21. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Események

    Sportágválasztó

    A karate elsőre sokakat megijeszt. Ütések, rúgások, bevert, vérző orr, esetleg még fegyverek is. Ám van, ami a karate filmekből nem derül ki. A karate és ezen belül a mi csapatunk is egy család. Felnőttek és gyerekek, családok, kezdők és haladók, mesterek és tanítványok. Mi a Harcosok Családjának hívjuk magunkat. Egy családban vigyáznak egymásra, ahogy mi is vigyázunk az edzéseken, hiszen a célunk a közös gyakorlás, nem pedig a másik megsemmisítése. Edzéseink éppen ezért remek hangulatban telnek, legyen szó valamelyik budapesti edzőteremről, vagy akár bármelyik vidéki dojoról. Megközelítésünkben a karate nem sport, hanem művészet, a karatékák pedig nem sportolók, hanem művészek, akik saját határaikat kutatják egy olyan közegben, ahol a…

    Sportágválasztó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb érdekességek

    7 ok amiért érdemes elkezdeni karatézni!

    Rengeteg válasz létezik, miért érdemes Goju Ryu karatézni, az egyéb sportok helyett illetve annak kiegészítéseként, most összeszedem nektek az a 7 egyszerű választ, ami segíthet számodra is megérteni miért érdemes elkezdeni karatézni. Amikor az emberek a karatéval kapcsolatos kérdésekre keresik a választ, sokszor a valóságtól teljesen eltérő válaszokat kapnak. Például: Tudománytalan, értelmetlen mozgások, agresszív, erőszakos, korlátozott, nem valóságos, levegőt csapkodják, stb. Nézzük a valóságot. A karate sokkal több mozgást, technikai elemet tartalmaz, mint a többi sport (Kéz technikák, láb technikák, testmozgás, légzéstechnika, és ennek teljes összhangja). Ezek elsajátításához idő kell, kinek, kevesebb kinek több. Valójában 4-5 év karatéban eltöltött idő az még az alapok megismertetésére sem mindig elegendő. Említésképp egy…

    7 ok amiért érdemes elkezdeni karatézni! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Videók

    Tanulni sosem késő

    Karate oktatás kicsiknek és nagyoknak. Tanulni sosem késő, csak akkor mondhatjuk, hogy valóban tanulunk valamit, ha a gyakorlatban is tudjuk hasznosítani új ismereteinket, jártasságunkat. Budapest, Újpalotai helyszínünkön várjuk szeretettel minden kedves érdeklődőt. 1156 Budapest, Nyírpalota út 38-40 Szerda 18:00– 19:45 Péntek 18:00– 19:45  

    Tanulni sosem késő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Karate bővebben

    A karate elsősorban életforma és nem sport. Így nemtől és kortól, adott esetben még egészségi állapottól is függetlenül, mindenki által gyakorolható. Művelői számára egészséges életmódot jelent, és helyes gondolkodásra tanít. Az állandó gyakorlás nem csak lelki békét nyújt, hanem biztosítja a magas szintű összpontosító képességet, a mindennapi események, történések megértését, valamint a megoldó készséget a nehéz helyzetekben, és mindenkor a jó út felé vezérel. Nem szabad elfelejteni, hogy a harcművészettel való foglalkozás nemcsak egyszerűen fizikális tréning, hanem egyben törekvés arra, hogy egy olyan harcost alakítsunk ki magunkban, aki képes testét és lelkét egyaránt uralni. A fő cél a harcművészetek minden egyes művelőjének, hogy törekedjen arra hogy fejlessze és megvalósítsa Önmagát…

    Karate bővebben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Önvldelem oktatás Kikötő
    Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Események

    Időskori önvédelem oktatás

    Időskori önvédelem oktatás! A jó hír, hogy az emberiség megérte, hogy egyre tovább, egyre teljesebb életet élhetünk. Nem ritka, a 60- 70- 80 évet is már megélt aktív emberek száma. Ez a tény önmagában is elképesztő. A rossz hír , hogy az elmúlt évek statisztikai adatai alapján egyértelműen megállapítható, hogy a rablások, valamint egyéb, a lakosságot nagymértékben irritáló, a relatív biztonságérzetet leginkább befolyásoló erőszakos bűncselekmények száma növekedésnek indult. Egyre többször tapasztaljuk, hogy ezen bűncselekmények áldozatai a védtelen, idős emberek. Az időskorúak sérelmére jellemzően – elsősorban – személy és vagyon elleni (lopás, betöréses lopás, csalás stb.) bűncselekményeket követnek el. Ennek oka, hogy áldozati szerepük jellemzőit tekintve az elkövetők számára a könnyű pénz-szerzés lehetőségét…

    Időskori önvédelem oktatás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Események

    Csatlakozz és tanulj igazi mesterektől!

    Szeretnél túllépni saját korlátaidon, kihozni magadból a maximumot? Kihívást keresel? Szeretéd hasznosan eltölteni a szabadidődet, egy jó csapat tagjai lenni? Javítani egészségi állapotodon? A Harcosok Családja Harcművészeti egyesület, folyamatos csatlakozási lehetőséggel várja új tagok jelentkezését! Gyerekeknek és felnőtteknek, kortól és nemtől függetlenül. Gyere és próbáld ki magad egy jó társaságban, minden kötelezettségtől függetlenül! Edzések, táborok, vizsgák, családi napok! Nemzetközi háttér, ősi japán gyökerek. Jelentkezni személyesen az edzések időpontjában, és helyszínén vagy telefonon az alábbi telefonszámon: Tóth István 06 20 982 31 14 Budapesti , Maglódi, Siófoki helyszínek! Csatlakozz és tanulj igazi mesterektől! Kérlek benneteket osszátok meg ezt a felhívást ismerőseitekkel is, lehet számára ez egy jó lehetőség!  

    Csatlakozz és tanulj igazi mesterektől! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb érdekességek

    Életút

    Életút Miért..? “Mit csinálsz??? Most kezdesz el karatézni? Neked elment az eszed… ” Ilyen és ehhez hasonló megjegyzésekkel bombáztak barátaim és ismerőseim, amikor hosszú kihagyás után ismét – az ő szemükben – testmozgásra, sportra szántam el magam. Csendes derűvel konokul javítgattam őket …”Nem, nem karate… harcművészet… Nem, nem csapnak agyon…. Nem, nem leszek agresszív, sem kevésbé nőies, és nem vágyok Bruce Lee babérjaira, vagy Schwarzenegger izmaira…” Mégis, mi visz rá valakit, hogy közel a negyvenhez, gyakorló anyaként és sikeres vállalatvezetőként beálljon a sor végére, a hatévesek mögé, s boldogult ifjúsága erőnlétének romjain egy az „Ego”-t”, a nagybetűs „Én”-t igencsak próbára tevő, sokak által küzdősportnak tekintett mozgásformában, találja meg önmagát…? Miért?…

  • KISS JUDIT
    Cikkek,  Egyéb érdekességek

    Karate edzés Budapest XVII. kerületében

    Balassi Bálint Nyolc évfolyamos Gimnázium 17. ker. Budapest, Széchenyi 1-7. Gyerekek és felnőttek részére.  Kedd: 16.00-17.00  Csütörtök: 18.00-19.00 Sensei Kiss Judit 3. Dan Tel: 06 30 919 5543 Önvédelem, és Magánedzés! 17. ker, Gyurgyalag u. 10/D  

  • Cikkek

    Sensei Tóth István

    A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Karate Sportedző, okleveles Goju-ryu karate mester Hogy miért a karate? Mikor elkezdem 19 évesen karatézni, egy vágy hajtott, hogy olyan legyek, mint a nagy filmes harcosok, én akartam lenni a legjobb, legerősebb, leggyorsabb, majd ezt egy teljesen más cél váltotta fel. Ha most megkérdeznék, miért eddzek, miért tanítok, az mondanám, mert ezt szeretem csinálni, szeretem, hogy mindig találok benne újdonságot, folyamatosan van hova fejlődni. Egyensúlyt visz az életembe, motivál a sikerek vagy éppen a bukások által. Megvan benne az önmegvalósítás és a sikerélmény. Fizikai és szellemi szinten is folyamatosan fejleszt, és fejlődésre késztet. Sokan csupán sportnak tartják a karatét, és vannak, akik művészetnek, mindkettő igaz,…

  • Cikkek,  Videók

    ÖNVÉDELEM – AMIKOR NINCS MÁS MEGOLDÁS

      Karate oktatás (Újpalota „KIKÖTŐ”) Nyírpalota út 38-40. Hétfő – Szerda 18:00 – 19:30 Gyerekeknek és felnőtteknek 18:00 – 19:30 Gyerekek, kezdő felnőttek 18:00 – 19:30 Haladó, és felnőtt Önvédelem oktatás Péntek 18:30 – 19:30

  • Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Események

    Új helyszínen folytatódó karate edzések

    A KARATE edzések új helyszínen folytatódnak! Nyáron is nyitva leszünk! Helyszín: Újpalota „KIKÖTŐ” Cím: Nyírpalota út 38-40. A két panelház között már láthattok is minket, fehér épület, kék tetővel! Edzések időpontja: Hétfő : 18:00 – 19:30 Szerda : 18:00 – 19:30 Első edzés: 2016.05.18 Szerda! Ha eltévednél hívj: 06209823114  

  • Cikkek,  Események

    Így üss, ha támadnak!

    Bátortalanul gyülekeztek a résztvevők István sensei önvédelmi kurzusának bemutató órájára a Kikötőbe, de a végén mindenki felszabadultan és néhány védekező módszerrel gazdagabban távozott. Volt, aki a barátnőjével, más a kislányával jött, de –mivel a kurzus nem kifejezetten nőknek szól, hanem bárkinek, aki szeretné elsajátítani az önvédelem alapjait – férfi is érkezett. – A legkisebb tanítványom négyéves, a legidősebb  62 – magyarázta István sensei, a kurzus vezetője, aki goju-ryu karatéval foglalkozik, amelynek fontos eleme az önvédelem. – A tanfolyamhoz  folyamatosan lehet csatlakozni, kicsiket, nagyokat, férfiakat és nőket is várunk……. Link

  • Cikkek,  Események

    Önvédelmi foglalkozások indulnak péntekenként Újpalota "KIKÖTŐ"

    Önvédelmi foglalkozások (kurzusok) indulnak péntekenként 18.30 tól Budapesten, a 15. kerületben (Újpalota), a “Kikötőben” Minden kurzus 6 alkalomból áll, ami folyamatos fejlődést biztosít minden résztvevő számára. (6000 Ft / hó) vagy (2500 Ft / alkalom) Minden pénteken 18:30-19:30, Felszerelés: Kényelmes edzőruha Várunk mindenkit szeretettel edzéseinken! Budapest XV. Száraznád utca 5 (Nyírpalota utca)                                           Jelentkezés

  • Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Események,  Fényképek

    Karatés testnevelés órák 2016.02.17

     A Budapesti Széchenyi István Általános Iskolában jártunk (Telepes utcai 32) , ahol 4., 5., 6., 7. és 8. osztályos diákoknak tartottunk „karatés testnevelésórát”, a karate mozgásanyaga mellett játékos egyensúlyi és koordinációs gyakorlatokkal, önvédelemmel foglalkoztunk, korosztályra szabottan. Néhány kép a nyolcadikosok karatés bemelegítéséről és önvédelmi fogások gyakorlásáról. A gyerekek legtöbben nyitottan álltak hozzá a szokatlan feladatokhoz, s az órák végén sok kérdéssel bombáztak minket. A karateedzéseken még több érdekes és változatos anyaggal foglalkozunk – néhány érdeklődő már akadt is.

  • Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Események,  Fényképek

    Testnevelés órák 2016

    Négy délelőtti „karatés” testnevelés órát tarthattunk a Városligeti Általános Iskolában. Közel 160 elsős, másodikos, harmadikos, ötödikes és hetedikes diák kapott egy kis ízelítőt a jó hangulatú, játékos órákon a karate lényegéből, ki-ki korának megfelelően. Köszönjük a lehetőséget az iskolavezetésnek és a segítőkész testnevelőknek! Köszönjük a segítséget Újvári Anna senseinek és Mile Zsuzsi sempainak is! Tóth István sensei, Kiss Judit sensei, Harcosok Családja Harcművészeti Egyesület.    

  • Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Események,  Fényképek

    Tornaóra – karatés módra 2016.02.16

    A Telepes utcai Általános Iskolában jártunk, ahol 4., 5., 6., 7. és 8. osztályos diákoknak tartottunk „karatés tétnevelésórát”, a karate mozgásanyaga mellett játékos egyensúlyi és koordinációs gyakorlatokkal, önvédelemmel foglalkoztunk, korosztályra szabottan. Néhány kép a nyolcadikosok karatés bemelegítéséről és önvédelmi fogások gyakorlásáról. A gyerekek legtöbben nyitottan álltak hozzá a szokatlan feladatokhoz, s az órák végén sok kérdéssel bombáztak minket. A karateedzéseken még több érdekes és változatos anyaggal foglalkozunk – néhány érdeklődő már akadt is. Holnap a többi osztályban folytatjuk.     A Telepes utcai Általános Iskolában jártunk, ahol 4., 5., 6., 7. és 8. osztályos diákoknak tartottunk „karatés tetnevelé… Közzétette: Karate-Do International Harcosok Családja – 2016. február 17.

  • Cikkek

    Egészséges, aktív élet

    A 21. század rohanó világában, az állandó változások között nagyon nehéz a családok, közösségek aktív, harmonikus együttlétét megteremteni, a tartós, valódi értékek – többek között a tisztelet, hűség, becsület, kitartás, önfegyelem, szorgalom, kreativitás, egészséges és aktív élet – tiszteletben tartását és fiatalabb generációk részére történő átadását biztosítani. Egyesületünk a harcművészet kicsik és nagyok, felnőttek és gyerekek, családok számára történő oktatásával kívánja a fent felsorolt értékek elsajátítását segíteni, s egyben hozzájárulni a résztvevők testi-lelki egészségének megőrzéséhez, fizikai és szellemi fejlődéséhez kinek-kinek saját képességei és adottságai szerint. A szabadidő hasznos eltöltésén keresztül láthatóvá kívánja tenni e fejlődést bármely korosztályban, s egészségi állapotban. EDZÉSEK: Budapest XVII. ker, Naplás u. 60 H- Sz: 15:00-…

    Egészséges, aktív élet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    A kezdetek

      Immár több mint 15 éve foglalkozom Karatéval, ami nem túl sok idő, de nem is kevés, de sokat változtam közben… Amikor felmerült bennem , hogy kellene valamit csinálnom , hogy legalább meg tudjam magam védeni, nem igazán foglalkoztam azzal, hogy mit fogok csinálni egy olyan helyet kerestem ahol meg lehet tanulni verekedni legalább. Nos abban az időben megfordultam néhány helyen , de 1-2 hónapnál tovább nem tudtam maradni, nem éreztem bennük a lehetőséget , nem illettek hozzám, úgy éreztem teljes káosz uralkodik náluk.   Vagy az volt a gondom hogy túl egysíkú , túl gyengék, túl unalmas , stb.. , szóval úgy éreztem semmit sem tudok tőlük tanulni ezért mindig továbbálltam. Igazából egy…

    A kezdetek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Értéket adunk

    A fő cél a harcművészetek minden egyes művelőjének, hogy törekedjen arra hogy fejlessze és megvalósítsa Önmagát a saját korlátai túllépve, a folyamatos gyakorlás és tanulás árán. A harcművészet egy olyan fizikai és szellemi aktivitás , mely mindenki számára alkalmas függetlenül a vallása , bőrszíne, neme vagy életkorától. A harcművészet minden korosztály számára alkalmas , segíti, hogy szellemileg , fizikailag , lelkileg fittek maradjunk.

    Értéket adunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Használható tudás 100
    Cikkek

    Használható tudás

    Ha figyelembe vesszük a harci módszerek fejlődését érdemes megjegyezni, hogy a nyugati harci technikák (harci kard, lovagi torna, stb) már feledésbe merültek. Azonban a keleti módszerek szisztematikus oktatási gyakorlatai egyre jobban felvirágozódtak, és része lett egy mélyen gyökerező kultúrának (Wushu Kínában és Budo Japán). Az oktatás az út (Do), ahol az ember megtanulja, hogy kell szembenézni az élettel. Háború idején, a harcművészet mesterei elsősorban a technikai, gyakorlati és fizikai szempontból, míg békeidőben, filozófiai-spirituális szempontból edzettek, így a technikák és a képzés célja az volt inkább, hogy a mindennapi életben lehessen az felhasználni. Például: Konfrontáció a főnök és munka terén. A tradicionális harcművészetek mestere ezt a helyzetet érzelmi stratégiai alapon , és nem szemtől…

    Használható tudás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Tanárok

    Karate Do International Black Belts Hachi Dan (8th. Dan) Braam Peens, Shihan – Chief Instructor of Potchestroom Dojo, South Africa Roku Dan (6th. Dan) Shmuel Fride, Renshi – Head Of the Yudansha Kai Jonathan Sandler, Shihan RIP – Honorary Head of Karate do Australia Leonard Marthinus, Shihan – Chief Instructor of Kokusai Karate Do Renmei SA Andre van Vuuren, Shihan -Chief Instructor of South Africa Goju Ryu Karate Do Attila Miskolczi, Shihan – Uchi Deshi – Head of Karate Do in Hungary Shay Bendersky, Shihan Go Dan (5th. Dan) Yossi Keiserman, Sensei Patrick Charles Kalis, Sensei –Head of Karate Do International Renmei UK Mike Chong, Shihan – Chief Instructor of…

    Tanárok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Bemutató kérése

    Bemutatókat az alábbi elérhetőségeken lehet megrendelni E-mail: harcosokcsaladja@gmail.com Telefon: 06-20-982 3114 A bemutatók megvalósíthatóságát, az elképzelések, illetve a helyszín egyeztetése után adunk. A karate csapatok az alábbi formában tartanak bemutatókat: Egész napos /többnapos/ rendezvények teljes programszolgáltatása a rendezvény kezdetétől a rendezvény végéig: A programszervezés teljes egészében a Karate csapatokra van bízva. A rendezvény arculatát önállóan megtervezhetjük, a belső tartalmi elemeket mi válogathatjuk össze. Egyszeri, alkalmi bemutatók hagyományőrző-, harcművészeti fesztiválok, falunapok, városnapok, ünnepek alkalmával: A Karate csapatok 20 – 200 percnyi programot teljesítenek egy adott rendezvényen. Követelmény a szervező felé, hogy a csapatok által biztosított műsor a főprogramban kapjon helyet. A bemutató alatt nem lehet párhuzamosan szóló zavaró zene. Követelmények: legalább…

    Bemutató kérése bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Saifa – "Összetör és szétszakít"

    Saifa – „Összetör és szétszakít”A Saifa az első klasszikus küzdelem kata, amit tanítanak a Goju-ryuban. A kata gyökerei a dél-kínai Fuzhou környékén tanított harcművészetekből származik, főleg Crane, Xingyi/Bagua és további belső és külső harcművészetekből. Kanryo Higaonna Sensei Kínában tanulta meg ezt a katát a többi Goju-ryu katával együtt, mialatt ott tanult 1863-tól 1881-ig, RuRuKo (Xie Zhongxiang) irányítása alatt. Ezek a katák és harci stratégiák lettek az alapjai Higaonna Sensei Quanfajának, amit később Miyagi Sensei Goju-ryunak nevezett el. Ennek a katának a küzdő és csapó technikáinak a megértése úgy is értelmezhető, hogy a Saifa kata egy közelharcos küzdelemben az izomszövetre irányuló fogások és tépések sorozata. Forrás: http://www.uchinadi-kan.org/kata/katalist.html A linket köszönjük Kanchonak, a fordítást…

    Saifa – "Összetör és szétszakít" bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Események

    Bemutatkozik a "Harcosok Családja" Harcművészeti Egyesület

    „Harcosok Családja” Harcművészeti Egyesület A 21. század rohanó világában, az állandó változások között nagyon nehéz a családok, közösségek aktív, harmonikus együttlétét megteremteni, a tartós, valódi értékek – többek között a tisztelet, hűség, becsület, kitartás, önfegyelem, szorgalom, kreativitás, egészséges és aktív élet – tiszteletben tartását és fiatalabb generációk részére történő átadását biztosítani. Egyesületünk a harcművészet kicsik és nagyok, felnőttek és gyerekek, családok számára történő oktatásával kívánja a fent felsorolt értékek elsajátítását segíteni, s egyben hozzájárulni a résztvevők testi-lelki egészségének megőrzéséhez, fizikai és szellemi fejlődéséhez kinek-kinek saját képességei és adottságai szerint. A szabadidő hasznos eltöltésén keresztül láthatóvá kívánja tenni e fejlődést bármely korosztályban, s egészségi állapotban.   A karate mint harcművészet célja,…

    Bemutatkozik a "Harcosok Családja" Harcművészeti Egyesület bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb érdekességek

    Termet keresünk további karate edzések, női önvédelem oktatás céljából!

    Egyesületünk a Harcosok Családja továbbra is várja cégek, civil szervezetek, intézmények, iskolák jelentkezését, akik helyet adnának a Női önvédelmi vagy Tradicionális Goju-ryu Karate oktatásainknak – lehet szó egy alkalmas képzésről vagy egy teljes moduláris felépítésű átfogó kurzusról. Női önvédelmi kurzusok kezdőknek és haladóknak. Azoknak, akikkel már megtörtént, s azoknak, akikkel még nem – hogy ne kelljen félned. Milyen helyzetek lehetnek veszélyesek? Hogyan kerüljük el azokat? Mire figyeljünk? Ha mégis baj van, mit tegyünk? Hogy érjük el, hogy a félelem ne bénítson le bennünket? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is választ ad a női önvédelmi képzés, ahol tapasztalt oktatókkal, jó társaságban, a gyakorlatban is hasznosítható tudást szerezhet kezdő és haladó csoportjainkban. Harcművészeti…

    Termet keresünk további karate edzések, női önvédelem oktatás céljából! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb érdekességek

    Letölthető ingyenes iskolás órarend!

    Letölthető ingyenes iskolás órarenddel kedveskedünk minden Iskolás számára. [download id=”775″ template=”button”]     Karate edzések gyermekeknek és felnőtteknek Budapest több pontján! Kondíció, jellemformálás, önvédelem. Garantált kikapcsolódás! Edzések helyszíne

    Letölthető ingyenes iskolás órarend! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Talpraállás

    Mire feleszméltem,ott tornyosultak felettem a viharfelhők.Nem akartak eltűnni. Én csak azt kérdeztem folyton,hogy miért?Miért ez az állapot,mivel érdemeltem ki? Annyiszor elindultam a lejtőn felfelé, de valami mégis folyton visszahúzott. Időbe telt,mire rájöttem:nagyrészt saját magam vagyok önmagam akadálya.A sok negatív gondolat.Az önsajnálat.Magány.A megoldás?Ott volt mindvégig előttem.AKARAT.Bármilyen furcsa,több év Kung Fu és valamivel több, mint egy év Goju Ryu Karate megtanított sok mindenre.Kitartás,akarat,hozzáállás megfelelő módon mindenhez.És ezt elfelejtettem…Feledésbe merült akkor,mikor nem tudtam eljárni edzésekre. Erre akkor jöttem rá,mikor ismét elkezdtem a Karatéra gondolni,emlékezni,képeket nézni.Érdekes dolog ez… Nem gondoltam volna.Már látom,milyen tisztelet is jár annak,aki nap mint nap edz,ott van edzéseken,legyen bármilyen rossz napja.Példát kell vennem róluk,vissza kell állnom a sorba.És köszönettel tartozom…

    Talpraállás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek,  Egyéb érdekességek,  Események

    Önvédelmi kurzus

    A Harcosok családja egyesület kezdeményezésként szeretnénk elindítani önvédelmi kurzusunkat, ez főképp nőknek szólna, de szívesen vesszük férfiak jelentkezését is. A kurzus célja egy mindenki által könnyen használható, hatékony önvédelem megtanítása, akár előképzettség nélkül is. A kurzus lehetőséget biztosít, hogy sokkal magabiztosabban álljunk a napi kihívások elé. A mai világban mindenkinek szüksége van arra, hogy megtudja magát védeni, képes legyen szabad akaratából dönteni, félelemtől mentesen. Ezen kurzusok ifjúsági klubok , női csoportok , programjába illeszthető be leginkább, de akár sportnap keretében is lebonyolítható, de bármilyen ötletet szívesen fogadunk! Amennyiben úgy érzed, hogy érdekelne egy ilyen képzés téged is, úgy kérlek oszd meg másokkal , és kedveld oldalunkat. https://www.facebook.com/karateoktatas www.karateoktatas.hu Amennyiben támogatni szeretnéd…

    Önvédelmi kurzus bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Boldog új évet kívánunk.

    Boldog Sikerekben, és edzésekben gazdag új évet kívánunk mindenkinek. Ne feledjétek az első edzés a Telepes utcában 2015.01.05 Hétfő (18:00) , illetve a Cserepes házban ugyan úgy 2015.01.05 Hétfőn (15:30)  

    Boldog új évet kívánunk. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Edzések korlátok nélkül

    Edzések korlátok nélkül Ha többet szeretnél edzeni, hogy gyorsabban fejlődj, iskolánk bármely dojójában megteheted ezt, ingyen!   Hetente összesen 24 alkalommal országszerte 11 dojóban van erre lehetőséged! Bármelyik dojónkban minden edzésvezető szeretettel vár. Ettől függetlenül, természetesen, mindenkinek kell hogy legyen egy dojója, ahol regisztrált, és ahol a tanfolyamdíjat fizeti. Ez mindenkinek szabadon választható, de az itt megtartott edzéseken meg kell jelennie, hiszen a további edzéseken való részvételekre csak ekkor van lehetősége.  

    Edzések korlátok nélkül bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    A busidó által vallott értékek

    A busidó (武士道, nyugaton bushido, ’a harcos útja’) a japán szamuráj életmódját meghatározó szigorú normarendszer, kicsit hasonló a lovagiasság eszményéhez. Nagy hangsúlyt fektet a mértékletességre, egyszerűségre, a lojalitásra, a harcművészetek gyakorlására és a harcos becsületére. Konfuciánus és buddhista hatások is felfedezhetők benne a bölcsesség és a higgadtság éltetésében. A harcosokat adó busik osztályának felemelkedésével együtt alakult ki a 9. és a 12. század között. A busidó szó szerint a harcos, a lovag és az út írásjegyeiből tevődik össze, és azokat az íratlan szabályokat jelenti, melyeket a fegyveres nemeseknek be kellett tartaniuk a mindennapi életben és hivatásuk gyakorlása közben egyaránt (Nitobe, 1998). Ezek a ki nem mondott, le nem írt, legfeljebb…

    A busidó által vallott értékek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Kérdések és válaszok!

    Kérdések és válaszok.   K. Hány éves kortól kezdhető el a karate? F. 5 éves kortól lehet elkezdeni. K. Mit kell vinnem első edzésre? F. Az első karate edzéseidre, elegendő egy melegítő nadrág, és egy fehér póló. Néhány hét után úgy is el tudod már dönteni, hogy szeretnél e jobban megismerkedni a karatéval vagy sem. Akkor ráérsz megvenni az első teljes karate gi-t.   K. 40 évesen nem vagyok öreg ehhez? F. Nem. Sokan idősebbek is rész tudnak venni edzéseinken. K. Nem baj, ha nem csináltam még ilyet? F. Nem, senki sem úgy kezd el karatézni, hogy már mindent tud, és rengeteg más sportot csinált. Itt mindent megtanulsz az alapoktól.…

    Kérdések és válaszok! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Sajnos történt egy komoly törés az életemben…..

    Sajnos történt egy komoly törés az életemben márciusban,ami miatt minden háttérbe szorult,így a karate is.Most,nagyjából négy hónappal a történtek után kezdem azt érezni,hogy elindultam a talpra állás útján.De ehhez a karatét is segítségül hívom. Ma este itthon gyakoroltam,és jó volt.Kerestem a mozdulatokat,gondolkoztam,újra és újra kezdtem az általam ismert formagyakorlatot,a Heian katát.Bizony,ez a pár hónap is hatalmas kiesés.De nem adom fel.Szeretem a mesteremet,mert próbál segíteni mindenben.És persze az edzőtársaimat is köszönet illeti.Jó valahová tartozni,ahol elfogadnak,megértenek.A Sensei sok mindent tanított,és nem csak karatét.Nagyon tisztelem érte.És csak úgy tudom neki és a társaimnak ezt megköszönni,hogy lejárok annyi edzésre,amennyire csak lehetőségem van.Elindultam egy új,másik úton.Sok dologban változtam,amiben kellett,hogy változzak. De a karate marad. Domo…

    Sajnos történt egy komoly törés az életemben….. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Az edzői munka megfigyelése Karate Sportedző OKJ képzés 2013/14

    Dojo:                                      Karate-Do International Zugló, XIV., Telepes u. Időpont / időtartam:                       2014/05/05 / 1,5 óra Csoport (kor-szint):              7-40 éves, kezdő-haladó, 12 fő Edző:                                      Sensei Tóth István Választott technika:             Megfigyelés Az edzés jellege:                    Kumite gyakorlás (koordináció, távolság, ritmus)   Az edzés anyaga és a megfigyelő észrevételei: Bevezető rész: Sorakozó hagyományos, de mokuso nélkül, csak a tiszteletadás senseinek és egymásnak. Az edző röviden elmondja-e az edzés feladatait – nem mondta el, a végén rákérdezett, rájöttek-e. Egyébként nagyon jól végigkövethető volt már a beveztéstől kezdve az edzés anyaga – nekem mint külső szemlélőnek is – ritmus, együttmozgás, távolságérzékelés, koordináció, illetve alapkihon gyakorlás lépéssel. A bemelegítés során rövid nyújtások, körzések után szökdelések, karlendítések következtek –…

    Az edzői munka megfigyelése Karate Sportedző OKJ képzés 2013/14 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Tóth István karate edzői hitvallás

    Hogy miért a karate? Egyensúlyt visz az életembe, sikerünk vagy éppen a bukásunk által. Megvan benne az önmegvalósítás és a sikerélmény. Fizikai és szellemi kívánalmaimat kielégíti, teljesen azonosult vele a személyem. Mikor elkezdtem, egy vágy hajtott, hogy olyan legyek, mint a nagy filmes harcosok, majd ezt egy teljesen más cél váltotta fel. Ha most megkérdeznék, miért eddzek, miért tanítok, az mondanám, mert ezt szeretem, ez a dolgom. Sokan csupán sportnak tartják a karatét, és vannak, akik művészetnek, mindkettő igaz, hiszen minden azzá válik, amivé szeretné, hogy váljon. Én inkább a művészeti ága felé hajlok,   A filozófiám: 1.      Nem az izmaidban dől el egy harc kimenetele. A harcnál most ne…

    Tóth István karate edzői hitvallás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Karate övfokozatok

    A harci művészetek kialakulásának kezdetén nem létezett olyan fokozati rendszer, amely megkülönböztette volna az eltérő tudásszintű tanulókat vagy mestereket, s erre nem is volt szükség. A tudás vagy megvolt, vagy nem, s ha ezt bizonyítani kellett, akkor azt a gyakorlatban tették meg. A beavatottak számának rohamos növekedésével elkerülhetetlenné vált, hogy megkülönböztessék a mestereket a tanulóktól, s ezen fokozatok adományozásával az oktatással foglalkozó tanítók, iskolák, vagy állami szervezetek foglalkoztak. A fennmaradt dokumentumok szerint a japán koryu ju-jutsu volt az első iskola, aki a mester, illetve az iskola titkait, mesteri kinevezésként továbbadták egy tekercsen. 1883- ban Jigoro Kano, a judo megalapítója, volt az első, aki elindította a mai modern rangadományozást, amikor két…

    Karate övfokozatok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Hogy találtam ide 2

    Kedves Érdeklődő,Jelentkező! Hogy segíthessek abban a döntésedben,rálépsz e a karate rögös,nehéz,kihívásokkal teli útjára,leírom,hogy nekem milyen hatásai vannak életemre azóta,mióta ráléptem az útra. Előző írásomban már kitértem arra,hogyan is kerültem ide,és miért vagyok még itt.Most hosszabban ismertetném.Mióta elkezdtem a karatét,nagyjából hat hónapja,sok minden változott.Én mindig nehezen ismerkedtem,nehezen mozogtam közösségben.Itt ez nem így van.Kellett itt is idő az oldódáshoz,de jó úton járok.Szinte rögtön befogadtak,nem foglalkoztak azzal,honnan jöttem,hogy nézek ki,miért vannak tetoválásaim,miért van raszta hajam 🙂 Egy kisebb,zártabb közösségbe sokkal nehezebb beilleszkedni,mint egy nagyobb csoportba,de a többieknek hála,ez elég gyorsan sikerült.Persze vannak még gondjaim,például a szerepléssel,amikor egy gyakorlatot a többiek előtt kell bemutatnom,akkor néha elbénázom,és kicsit le is vagyok akkor törve,de a Sensei,vagy…

    Hogy találtam ide 2 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    KIHON

    A kihon a karate alaptechnikák gyakorlási rendszerének összefoglaló neve. A kihon gyakorlatok közé tartoznak az alapállások, ütések,védések, rúgástechnikák, kontroll – Önkontroll, és ezen alapok kombinatív gyakorlási rendszere. A kihon gyakorlatok biztosítják a karate alapelemeinek elsajátításáhozszükséges legoptimálisabb feltételeket. A kihon technikák gyakorlásakor el kell, hogy érjük a technikai tökéletességet, amely magában foglalja a megfelelő formát, gyorsaságot, keménységet, egyensúlyt és kombinatív mozgássort egyaránt. A kihon elhagyásával lényegében a Karate egyik legfontosabb részét hagyjuk ki, melynek hatása akkor fog előtérbe kerülni, amikor a mozdulatokat gyorsan, erősen, és pontosan kell végrehajtani. Így bár sokan úgy gondolják, hogy felesleges, és unalmas nem szabad kihagyni, és folyamatos gyakorlással kell fejlesztenünk meglévő képességeinket.

    KIHON bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Hogy találtam ide

    Szeretnék segíteni abban,hogy Te,kedves cikkolvasó is rálépj a Karate útjára.Elmesélem,hogy engem mi vezetett ide,és hogy miért is vagyok még itt.Jómagam 2013.júniusában ismerkedtem meg a Goju Ryu-val.Sokáig hezitáltam,több szakágat megnéztem,de egyik sem tetszett annyira,mint a Goju.Videókat,képeket nézegettem,olvasgattam cikkeket,stb… Térképen nézegettem az edzés helyszíneket,amennyire tudtam,informálódtam.Aztán elhatároztam magam,megkerestem a karateoktatas.hu weboldalt,és jelentkeztem.István Sensei-jel egy júniusi napon találkoztam,akkor még szabadtéri edzések voltak,nyáron ugyanis nincs terem,az iskolai szünet miatt.Amint elkezdtem vele beszélni,tudtam,hogy jó helyre jöttem.Olyan személyiség,akit nagyon tisztelek és kedvelek.Ugyan a nyári edzések még nem adták vissza a karate tradícionális hangulatát,mert melegítőben,sportcipőben volt mindenki,vagy rövidnadrágban 🙂 De akkor is körüllengte a szellemiség az edzést.Azért már vártam,mikor ölthetem magamra a karate gi-t 🙂 Én előtte már…

    Hogy találtam ide bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Goju-ryu karate oktatás Budapesten!

     Karate oktatás Budapesten Ha szeretnél megismerni egy valóban tradicionális, nem sport karatét, akkor a legjobb helyen jársz! Gyere le valamelyik edzésünkre, és próbáld ki minden kötelezettségtől függetlenül. Információ: Sensei Tóth István Tel: 06 70 3333 383, 06 20 9823 114   E-mail: harcosokcsaladja@gmail.com   Mit ad és fejleszt a Tradicionális Okinawai Goju-Ryu Karate? – Kitartás – Akaraterő – Rátermettség – Agilitás – Tradicionális fegyver ismeret – Erő – Határozottság – Önvédelmi ismeretek A KARATE fejlesztő szerepe elismert mind fizikális mind szellemi téren. Nemcsak a gyermekek számára hasznos, de a felnőttek is egyre többen belátják fontosságát, hiszen a mai világban a KARATE biztosítja, a lehetőséget a napi stressz levezetésére.Az edzés után…

  • Cikkek

    A munkahelyi sport előnyei!

      Munkaidő előtti, vagy közbeni testedzés megkönnyíti a gondolkodást, erősíti a koncentrációt, javítja a teljesítményt és sikeresebb, gyorsabb munkavégzést biztosít. Csökkennek a betegségekhez kapcsolódó kiadások. Betegállományi statisztika hosszú távú javulása. Rugalmasabbá válik a vállalkozás. Megkönnyíti a dolgozók alkalmazkodását. Az egészséges, képzett és motivált munkaerővel ugyanis növekszik az innovációs készség és a termelékenység. A jól végzett munkahelyi egészségfejlesztés javítja a vállalati képet az ügyfelek körében és a munkaerő piacon egyaránt. A pozitív munkahelyi klíma növeli a munkahelyi jóllétet és a munka iránti motiváltságot. Kiteljesedik az egészségtudat és ez előbb-utóbb hat a munkavállaló családi, baráti és lakókörnyezetére is. A sport segíti a stresszkezelést (kevésbé jelentkeznek a GAS tünetek és csökken a szívinfarktusok…

    A munkahelyi sport előnyei! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Bemelegítés

    A bemelegítés célja a szervezet optimális állapotba hozása az edzéseken végrehajtandó feladatok, (pl: rúgások, ütések , feszítések, formagyakorlatok ) sérülés nélküli végrehajtásához. A bemelegítés csoportjai. Lazítás: az izmok rugalmasságnak növelése, mozgásterjedelem növelése, feszültségek oldása. Fokozatos terhelés: a pulzusszám növelése , testhőmérséklet növelés, tüdő oxigénfelvételének növelése A további célok között említhető: – a speciális mozgáskultúrára való felkészítés, – pszichológiai előkészítés ( felkészülés lelkileg az edzésre) tehát a kedvező érzelmi állapot kialakítása, így nő a teljesítőképesség , és csökken a sérülés veszélye. A bemelegítés lehet speciális, vagy általános. Az általános: egy sokrétű gimnasztikai gyakorlatokkal , az egész testet átmozgató kis intenzitású gyakorlatsorozat kell hogy legyen. Speciális: a szervezetet már egy konkrét edzésmunkára…

  • Cikkek

    Ezt kell tenni, hogy ne adjunk esélyt a ráknak

    Ezt kell tenni, hogy ne adjunk esélyt a ráknak   Forrás: http://mno.hu 2013. január 04., péntek 19:00 Téves az a hozzáállás, miszerint a rák kialakulásáért elsősorban a gének felelősek. Mi magunk is nagyon sokat tehetünk a rák kialakulása ellen. A rák a génektől függ, és nincs mit tenni ellene – ez a hozzáállás teljesen téves. Igenis nagyon sokat tehetünk azért, hogy megakadályozzuk, vagy felvegyük vele a harcot. Az új rákellenes program című könyvében dr. Ulrich Strunz a helyes táplálkozás, a megfelelő mennyiségű testmozgás és a pozitív gondolatok hármasára esküszik. Dohányzás és alultápláltság A rákos esetek 30 százaléka a dohányzásra vezethető vissza. Kevésbé ismert viszont az a tény, hogy nagyjából azonos…

    Ezt kell tenni, hogy ne adjunk esélyt a ráknak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    A hazugság leleplezésének titka

    A hazugság leleplezésének titka   Forrás: http://mno.hu 2013. január 03., csütörtök 21:19 Nagyon szemfülesnek kell lennünk, ha nem akarunk hazugság áldozataivá válni, sokszor csak apró jelek vannak. A szakértők szerint azonban hosszú távon senki nem tudja az érzéseit, mozdulatait folyamatosan tökéletes kontroll alatt tartani, vagyis a hazug előbb vagy utóbb, de lebukik. Vannak jelek, amelyek még a legravaszabb hazudozót is képesek leleplezni akár a mindennapi életben, akár egy rendőrségi kihallgatáson. Ilyen jelek lehetnek a félénkség, a merevség vagy az ellentmondásosság. „Kiváló volt a vacsora” vagy „Nagyon jól nézel ki az új ruhádban” – ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel mindennap 30-40 alkalommal hazudunk – mondta el Jack Nasher. Leggyakrabban a megismerkedés…

    A hazugság leleplezésének titka bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Cikkek

    Harcművészet vagy küzdősport

    A harcművészet és a küzdősport szót általában ugyanabban a jelentésben használják. Mégis ha megfigyeljük a különböző küzdősportok/harcművészetek ágait, elég könnyedén megkülönböztethetünk két fõ irányvonalat, melyet sokan önkényesen, de nem minden alap nélkül egyik vagy másik névhez rendelnek. Így harcművészet-nek inkább azokat az ágakat és formákat nevezik, melyek mögött egy spirituális és/vagy szellemi rendszer is áll. (például karate, kung fu, aikido, tai chi stb.) Másképp megfogalmazva ez művészet. Egy felsőbbrendű cél érdekében cselekszik e világban. Versenyről itt is beszélhetünk, de az nem a ringben, hanem inkább a az életben játszódik. Fontosabb a harcművészetben a szép, illetve a szép győzelem, mint a hatásos és dicsőség lehet a vesztés is. A harcművészet egy…

    Harcművészet vagy küzdősport bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva